Hungarian
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z

Actelsar HCT (telmisartan / hydrochlorothiazide) – Alkalmazási előírás - C09DA07

Updated on site: 11-Jul-2017

Gyógyszerkészítmény neveActelsar HCT
ATC-kódC09DA07
Hatóanyagtelmisartan / hydrochlorothiazide
GyártóActavis Group hf

1.A GYÓGYSZER NEVE

Actelsar HCT 40 mg/12,5 mg tabletta

2.MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL

40 mg telmizartán és 12,5 mg hidroklorotiazid tablettánként.

A segédanyagok teljes listáját lásd a 6.1 pontban.

3.GYÓGYSZERFORMA

Tabletta.

Az Actelsar HCT 40 mg/12,5 mg tabletta fehér vagy csaknem fehér, 6,55 × 13,6 mm méretű, ovális, mindkét oldalán domború tabletta, egyik oldalán „TH” jelöléssel.

4.KLINIKAI JELLEMZŐK

4.1Terápiás javallatok

Essentialis hypertonia kezelése.

Az Actelsar HCT állandó dózisösszetételű (40 mg telmizartánt és 12,5 mg hidroklorotiazidot tartalmazó) kombinált készítmény azon felnőttek számára javallott, akiknek a vérnyomása telmizartán-monoterápiával nem állítható be megfelelően.

4.2Adagolás és alkalmazás

Adagolás

Az Actelsar HCT azon betegeknél alkalmazható, akiknek vérnyomását telmizartán monoterápiával nem lehet megfelelően beállítani. Az állandó összetételű kombináció alkalmazása előtt ajánlott az összetevők dózisát külön-külön, egyénre szabottan beállítani. Amikor az klinikailag indokolt, közvetlenül át lehet térni monoterápiáról az állandó kombináció alkalmazására.

-Napi egy Actelsar HCT 40 mg/12,5 mg tabletta adható azoknak a betegeknek, akiknek a vérnyomása nem normalizálható 40 mg-os telmizartán tablettával.

Az Actelsar HCT 80 mg/12,5 mg és 80 mg/25 mg hatáserősségben is kapható.

Különleges populációk

Vesekárosodásban szenvedő betegek

A veseműködés időszakos ellenőrzése ajánlott (lásd 4.4 pont).

Májkárosodásban szenvedő betegek

Enyhe vagy közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél a dózis nem haladhatja meg a napi egy Actelsar HCT 40 mg/12,5 mg tablettát. Súlyos májkárosodásban az Actelsar HCT alkalmazása nem javallott. Tiazidokat károsodott májműködésű betegeknél körültekintően kell alkalmazni (lásd 4.4 pont).

Idős betegek

A dózis módosítása nem szükséges.

Gyermekpopuláció

Az Actelsar HCT hatásosságát és biztonságosságát gyermekek és 18 évesnél fiatalabb serdülők esetében nem igazolták. Nem állnak rendelkezésre adatok.

Az alkalmazás módja

Az Actelsar HCT tablettát naponta egyszer, szájon át, folyadékkal kell bevenni étkezés alatt vagy attól függetlenül.

4.3Ellenjavallatok

-A készítmény hatóanyagaival vagy a 6.1 pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység.

-Más szulfonamidszármazékokkal szembeni túlérzékenység (tekintve, hogy a hidroklorotiazid szulfonamidszármazék).

-A terhesség második és harmadik trimesztere (lásd 4.4 és 4.6 pont).

-Cholestasis és az epeutak obstructiv rendellenességei.

-Súlyos májkárosodás.

-Súlyos vesekárosodás (kreatinin-clearance < 30 ml/perc).

-Refrakter hypokalaemia, hypercalcaemia.

Az Actelsar HCT egyidejű alkalmazása aliszkirentartalmú készítményekkel ellenjavallt diabetes mellitusban szenvedő vagy károsodott veseműködésű betegeknél (GFR < 60 ml/perc/1,73 m2) szenvedő betegeknél (lásd 4.5 és 5.1 pont).

4.4Különleges figyelmeztetések és az alkalmazással kapcsolatos óvintézkedések

Terhesség

Angiotenzin II-receptor-antagonistával történő kezelést terhesség alatt nem szabad elkezdeni. Hacsak az angiotenzin II-receptor-antagonistával végzett kezelés folytatása nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeket olyan más antihipertenzív terápiára kell átállítani, melynek a terhesség alatti alkalmazásra vonatkozó biztonságossági profilja megalapozott. Terhesség megállapítását követően az angiotenzin II-receptor-antagonista szedését azonnal abba kell hagyni és amennyiben lehetséges, alternatív kezelést kell elkezdeni (lásd 4.3 és 4.6 pont).

Májkárosodás

Az Actelsar HCT nem adható cholestasisban, epeút elzáródásban, vagy súlyos májelégtelenségben szenvedő betegeknek (lásd 4.3 pont), ugyanis a telmizartán javarészt az epével ürül ki a szervezetből. Ezeknél a betegeknél a telmizartán hepaticus clearance-ének csökkenése várható.

Továbbá, az Actelsar HCT-t károsodott májműködésű, vagy progrediáló májbetegségben szenvedő betegeknél körültekintően kell alkalmazni, mivel ezekben az állapotokban a folyadék- és elektrolitháztartás egyensúlyának kisebb változásai is májkómát idézhetnek elő. Az Actelsar HCT

májkárosodásban szenvedő betegeknél történő alkalmazására vonatkozóan nincsenek klinikai tapasztalatok.

Renovascularis hypertonia

Fokozott a súlyos hypotonia és veseelégtelenség kialakulásának veszélye, amikor kétoldali arteria renalis szűkületben, vagy az egyetlen funkcionáló vese artériájának szűkületében szenvedő betegeket kezelnek a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszerre ható gyógyszerekkel.

Vesekárosodás és vesetranszplantáció

Az Actelsar HCT nem adható súlyos vesekárosodásban (kreatinin-clearance < 30 ml/perc) (lásd

4.3 pont) szenvedő betegeknek. A telmizartán/hidroklorotiazid friss veseátültetésen átesett betegeknél történő alkalmazására vonatkozóan nincsenek tapasztalatok. Enyhe és közepesen súlyos vesekárosodásban szenvedők Actelsar HCT-kezelésére vonatkozóan kevés a tapasztalat, ezért célszerű időszakosan ellenőrizni a szérum kálium-, kreatinin- és húgysavszintjét.

Vesekárosodásban szenvedő betegeknél a tiazid-diuretikumok adása kapcsán azotaemia fordulhat elő.

Intravascularis hypovolaemia

Tünetekkel járó hypotonia léphet fel - különösen a gyógyszer első dózisa után - azoknál a betegeknél, akiknél a nagydózisú diuretikus kezelés, diétás sómegvonás, hasmenés vagy hányás következtében kifejezett volumen- és/vagy nátriumhiány alakult ki. Az Actelsar HCT adagolásának elkezdése előtt ezeket az állapotokat normalizálni kell.

A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer (RAAS) kettős blokádja

Bizonyíték van rá, hogy az ACE-gátlók, angiotenzin-II-receptor-blokkolók vagy aliszkiren egyidejű alkalmazása fokozza a hypotonia, hyperkalaemia és csökkent veseműködés (beleértve az akut veseelégtelenség) kockázatát. A RAAS ACE-gátlók, angiotenzin-II-receptor-blokkolók vagy aliszkiren kombinált alkalmazásával történő kettős blokádja ezért nem javasolt (lásd 4.5 és 5.1 pont). Ha a kettős-blokád kezelést abszolút szükségesnek ítélik, ez csak szakorvos felügyeletével, a vesefunkció, elektrolit szintek és a vérnyomás gyakori és szoros ellenőrzése mellett történhet.

Az ACE-gátlók és angiotenzin-II-receptor-blokkolók egyidejű alkalmazása diabeteses nephropathiaban szenvedő betegeknél nem javasolt.

Egyéb, a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer stimulációjával járó állapotok

Olyan betegeknél, akiknek a vascularis tónusa és a vesefunkciója elsősorban a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer aktivitásától függ (pl. súlyos pangásos szívelégtelenségben vagy vesebetegségben, többek között az arteria renalis stenosisában szenvedő betegeknél), az erre a rendszerre ható gyógyszerekkel végzett kezelés akut hypotoniával, hyperazotaemiával, oliguriával vagy ritkán akut veseelégtelenséggel hozható összefüggésbe (lásd 4.8 pont).

Primer aldosteronismus

A primer aldosteronismusban szenvedő betegek általában nem reagálnak a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer gátlásán keresztül ható gyógyszerekre, ezért az Actelsar HCT alkalmazása ilyen esetekben nem javasolt.

Aorta- és mitralis stenosis, hypertrophiás obstructiv cardiomyopathia

Egyéb vasodilatatorokhoz hasonlóan fokozott óvatosság ajánlott aorta- vagy mitralis stenosisban vagy hypertrophiás obstructiv cardiomyopathiában szenvedő betegeknél.

Anyagcsere- és endokrin hatások

A tiazid-kezelés ronthatja a glükóz-toleranciát, ugyanakkor a telmizartán-kezelés alatt álló és egyidejűleg inzulin- vagy antidiabetikus terápiában is részesülő diabeteses betegeknél hypoglykaemia fordulhat elő. Ezért az ilyen betegeknél megfontolandó a vércukorszint ellenőrzése, továbbá indokolt esetben az inzulin vagy az antidiabetikumok adagjának módosítása is szükségessé válhat. A latens diabetes a tiazid-kezelés ideje alatt manifesztálódhat.

A tiazid-diuretikumok alkalmazásának következményeként emelkedik a szérum koleszterin- és trigliceridszint, bár az Actelsar HCT tablettában található, 12,5 mg-os dózissal kapcsolatosan alig vagy egyáltalán nem észleltek ilyen hatást. A tiazid-kezelés során hyperuricaemia, ill. típusos köszvényes roham alakulhat ki.

Elektrolitegyensúly-zavar

Mint a diuretikummal kezelt betegeknél általában, megfelelő időközönként meg kell határozni a szérum-elektrolitok szintjét.

A tiazidok, köztük a hidroklorotiazid, felboríthatják a folyadék- vagy az elektrolitháztartás egyensúlyát (hypokalaemia, hyponatraemia és hypochloraemiás alkalosis alakulhat ki). A folyadék- vagy az elektrolitháztartás zavarának figyelmeztető jelei a szájszárazság, szomjúságérzés, gyengeség, levertség, álmosság, nyugtalanság, izomfájdalmak vagy -görcsök, izomgyengeség, alacsony vérnyomás, oliguria, tachycardia, gastrointestinalis zavarok, pl. émelygés, hányás (lásd 4.8 pont).

-Hypokalaemia

Bár a tiazid-diuretikumokkal végzett kezelés ideje alatt kialakulhat hypokalaemia, az egyidejűleg alkalmazott telmizartán csökkentheti a diuretikum okozta hypokalaemiát. Fokozott a hypokalaemia kockázata májcirrózisban szenvedőknél, gyorsan kialakuló diuresis esetén, elégtelen per os elektrolitbevitel során, továbbá egyidejű kortikoszteroid- vagy adrenokortikotróp hormonnal (ACTH) végzett terápia alatt (lásd 4.5 pont).

-Hyperkalaemia

Ezzel ellentétben, az Actelsar HCT telmizartán komponense angiotenzin II (AT1)-receptorokat gátló hatásának köszönhetően hyperkalaemia fordulhat elő. Jóllehet az Actelsar HCT alkalmazása során nem dokumentáltak klinikailag jelentős hyperkalaemiát, a hyperkalaemia kialakulásának kockázati tényezői közé tartozik a veseelégtelenség és/vagy a szívelégtelenség, valamint a diabetes mellitus. Kálium-megtakarító diuretikumok, káliumpótló készítmények, ill. káliumtartalmú sópótlók csak kellő körültekintés mellett adhatók Actelsar HCT-vel együtt (lásd 4.5 pont).

-Hyponatraemia és hypochloraemiás alkalosis

Nincs arra bizonyíték, hogy az Actelsar HCT csökkentené vagy megelőzné a diuretikum-okozta hyponatraemia kialakulását. A kloridhiány rendszerint csekély, általában nem szükséges korrigálni.

-Hypercalcaemia

A tiazidok csökkenthetik a vizelettel történő kalciumürítést, ill. a szérum kalciumszint intermittáló és kismértékű emelkedését idézhetik elő, a kalcium-anyagcsere ismert rendellenességeinek fennállása nélkül. A kifejezett hypercalcaemia lappangó hyperparathyreosis jele lehet. A mellékpajzsmirigy-működés vizsgálatok elvégzése előtt fel kell függeszteni a tiazidok adását.

-Hypomagnesaemia

A tiazidok igazoltan fokozzák a vizelettel történő magnézium-ürítést, emiatt hypomagnesaemia alakulhat ki (lásd 4.5 pont).

Etnikai különbségek

Egyéb angiotenzin II-receptor-antagonistákhoz hasonlóan a telmizartán is egyértelműen kevésbé csökkenti a vérnyomást a fekete bőrű, mint nem fekete bőrű betegeknél. Ennek feltehetően az az oka, hogy a fekete bőrű hypertoniás populációban gyakoribb az alacsony reninszint.

Egyéb

Csakúgy, mint más antihipertenzív szerek esetében, ischaemiás szívbetegségben vagy ischaemiás cardiovascularis betegségben a vérnyomás túlzott csökkentése myocardialis infarctus vagy stroke kialakulásához vezethet.

Általános megfontolások

Hidroklorotiaziddal szemben túlérzékenységi reakció előfordulhat azoknál a betegeknél, akiknek anamnézisében allergia vagy asthma bronchiale szerepel, de azoknál is, akiknek nincs a kórelőzményében ilyen betegség, nagyobb azonban a valószínűsége a pozitív kórelőzmény esetén. Tiazid-diuretikumokkal kezelt betegeknél systemás lupus erythematosus fellángolását vagy aktiválódását észlelték.

Tiazid-diuretikumok, köztük a hidroklorotiazid kapcsán fényérzékenységi reakciók eseteit jelentették (lásd 4.8 pont). Amennyiben a kezelés alatt fényérzékenységi reakció jelentkezik, a kezelés leállítása javasolt. Ha a diuretikum ismételt adását szükségesnek ítélik, javasolt a napnak vagy mesterséges UVA fénynek kitett területek védelme.

Akut myopia és zártzugú glaucoma

A szulfonamidszármazék hidroklorotiazid akut tranziens myopiát és akut zártzugú glaucomát okozó idioszinkráziás reakciót válthat ki. A tünetek közé tartozik az akut látásélesség-csökkenés vagy a szemfájdalom, amelyek jellemzően a gyógyszerszedés elkezdése után, akár órákon vagy esetleg csak heteken belül jelentkeznek. A kezeletlen akut zártzugú glaucoma tartós látásvesztéshez vezethet. Elsődleges teendőként a lehető leggyorsabban le kell állítani a hidroklorotiazid-kezelést. Sürgős orvosi vagy sebészeti beavatkozás is szükségessé válhat, ha az intraocularis nyomás továbbra sem normalizálható. Az akut zártzugú glaucoma kialakulásának kockázati tényezői közé tartozhat az anamnézisben szereplő szulfonamid- vagy penicillin allergia.

4.5Gyógyszerkölcsönhatások és egyéb interakciók

Lítium

A szérum lítium koncentrációjának reverzíbilis emelkedésről, ill. toxicitásról számoltak be, lítium és angiotenzin-konvertáló enzimgátló együttes alkalmazásakor, ami ritka esetekben angiotenzin II-receptor-antagonisták (többek között telmizartán/hidroklorotiazid) alkalmazásakor is előfordult. Ezért lítium és Actelsar HCT együttes adása nem ajánlott (lásd 4.4 pont). Ha a kombináció elengedhetetlennek bizonyul, az alkalmazás ideje alatt a szérum lítiumszint gondos monitorozása ajánlott.

Káliumvesztést és hypokalaemiát okozó gyógyszerek (pl. a káliumürítést fokozó egyéb diuretikumok, hashajtók, kortikoszteroidok, ACTH, amfotericin, karbenoxolon, penicillin-G-nátrium, szalicilsav és származékai)

Amennyiben ezeket a gyógyszereket hidroklorotiazid-telmizartán kombinációval együtt rendelik, javasolt a plazma káliumszintjének monitorozása. Ezek a gyógyszerek potencírozhatják a hidroklorotiazid szérum káliumszintre gyakorolt hatását (lásd 4.4 pont).

Káliumszintet emelő és hyperkalaemiát okozó gyógyszerek (pl. ACE-gátlók, kálium-visszatartó diuretikumok, káliumpótló készítmények, káliumtartalmú sópótlók, ciklosporin, vagy egyéb gyógyszerek, mint pl. a heparin-nátrium)

Amennyiben ezeket a gyógyszereket hidroklorotiazid-telmizartán kombinációval együtt rendelik, javasolt a plazma káliumszintjének monitorozása. Más, a renin-angiotenzin rendszert gátló gyógyszerek alkalmazásával szerzett tapasztalatok alapján a felsorolt gyógyszerek emelhetik a szérum káliumszintjét, ezért együttes alkalmazásuk nem javasolt (lásd 4.4 pont).

Gyógyszerek, melyek hatását a szérum káliumszint zavara befolyásolja

A szérum káliumszint és az EKG rendszeres időközönkénti ellenőrzése javasolt, ha az Actelsar HCT-t a káliumszint zavara által befolyásolt gyógyszerekkel (pl. digitálisz glikozidok, antiarrhythmikumok), valamint a következő, torsades de pointes-t okozó gyógyszerekkel (köztük egyes antiarrhythmiás szerek) adják együtt, a hypokalaemia ugyanis torsades de pointes kialakulására hajlamosít:

-I a osztályú antiarryhythmiás szerek (pl. kinidin, hidrokinidin, dizopiramid)

-III osztályú antiarryhythmiás szerek (pl. amiodaron, szotalol, dofetilid, ibutilid)

-egyes antipszichotikumok (pl. tioridazin, klórpromazin, levomepromazin, trifluoperazin, ciamemazin, szulpirid, szultoprid, amiszulprid, tiaprid, primozid, haloperidol, droperidol)

-egyéb szerek (pl. bepridil, cizaprid, difemanil, eritromicin iv., halofantrin, mizolasztin, pentamidin, sparfloxacin, terfenadin, vinkamin iv.)

Digitálisz glikozidok

A tiazid okozta hypokalaemia vagy hypomagnesaemia elősegíti a digitálisz okozta szívritmuszavarok kialakulását (lásd 4.4 pont).

Digoxin

Telmizartán és digoxin egyidejű alkalmazásakor mind a digoxin plazma csúcskoncentráció középértékének emelkedését (49%), mind a legalacsonyabb koncentráció középértékének emelkedését (20%) megfigyelték. A telmizartán-kezelés elindításakor, dózismódosításkor és a kezelés leállításakor monitorozni kell a digixinszinteket annak érdekében, hogy azokat a terápiás tartományon belül lehessen tartani.

Egyéb vérnyomáscsökkentők

A telmizartán fokozhatja az egyidejűleg adott egyéb antihipertenzívumok vérnyomáscsökkentő hatását.

A klinikai vizsgálati adatok azt mutatták, hogy a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszernek (RAAS) ACE-gátlók, angiotenzin-II-receptor-blokkolók vagy aliszkiren kombinációjával történő kettős blokádja nagyobb gyakorisággal okoz mellékhatásokat, például hypotoniát, hyperkalaemiát vagy beszűkült veseműködést (többek között akut veseelégtelenséget), mint csak egyféle RAAS-ra ható szer alkalmazása (lásd 4.3, 4.4 és 5.1 pont).

Antidiabetikumok (orális készítmények és inzulin)

Az antidiabetikum adagolásának módosítása válhat szükségessé (lásd 4.4 pont).

Metformin

A metformint körültekintően kell alkalmazni, a hidroklorotiazid okozta esetlegesen funkcionális veseelégtelenség következtében kialakuló laktát acidosis veszélye miatt.

Kolesztiramin és kolesztipol gyanták

A hidroklorotiazid felszívódása csökken anioncserélő gyanták jelenlétében.

Nem szteroid gyulladásgátlók

A nem szteroid gyulladásgátlók (úgymint a gyulladáscsökkentő dózisban alkalmazott acetilszalicilsav, COX-2-gátlók és nem szelektív, nem szteroid gyulladásgátlók) csökkenthetik a tiazid-diuretikumok vizelethajtó, natriuretikus és vérnyomáscsökkentő hatását, valamint az angiotenzin II-receptor-antagonisták antihipertenzív hatását.

Néhány károsodott vesefunkciójú betegnél (pl. dehidrált betegek, idős betegek beszűkült vesefunkcióval) az angiotenzin II-receptor-antagonisták és ciklooxigenáz-gátlók egyidejű alkalmazása a vesefunkció további rosszabbodását, esetleg heveny veseelégtelenséget eredményezhet, mely általában reverzíbilis. Emiatt a kombináció csak óvatosan alkalmazható, különösen időseknél. A betegeket megfelelően hidrálni kell, illetve megfontolandó a vesefunkció monitorozása az egyidejű kezelés megkezdését követően, illetve azután bizonyos időközönként.

Egy vizsgálatban telmizartán és ramipril együttadása a ramipril és a ramiprilát AUC0-24-, valamint Cmax-értékének 2,5-szeres növekedéséhez vezetett. Ennek a megfigyelésnek a klinikai jelentősége nem ismert.

Presszoraminok (pl. noradrenalin)

A presszoraminok hatása csökkenhet.

Nem-depolarizáló izomrelaxánsok (pl. tubokurarin)

A hidroklorotiazid potencírozhatja a nem-depolarizáló izomrelaxánsok hatását.

Köszvény elleni szerek (pl. probenecid, szulfinpirazon és allopurinol)

A hidroklorotiazid hatására emelkedhet a szérum húgysavszintje, ezért az uricosuriás szerek adagolásának módosítása válhat szükségessé. Indokolt lehet a probenecid és a szulfinpirazon adagjának emelése. Tiazid egyidejű alkalmazása esetén fokozódhat az allopurinollal szembeni túlérzékenységi reakció kockázata.

Kalciumsók

A tiazid-diuretikumok a kalciumürítés csökkentése révén emelhetik a szérum kalciumszintjét. Ha kalciumpótló készítmények alkalmazása szükséges, monitorozni kell a szérum kalciumszintjét és a mért értékeknek megfelelően módosítani az adagokat.

Béta-blokkolók és diazoxid

A tiazidok fokozhatják a béta-blokkolók és a diazoxid hyperglykaemiás hatását.

Az antikolinerg szerek (pl. atropin, biperidén) a gastrointestinalis motilitás és a gyomorürülés ütemének csökkentése révén fokozhatják a tiazid-diuretikumok biohasznosulását.

Amantadin

A tiazidok növelhetik az amantadin mellékhatásainak kockázatát.

Citotoxikus szerek (pl. ciklofoszfamid, metotrexát)

A tiazidok a renalis kiválasztás csökkentése révén fokozhatják a citotoxikus gyógyszerek myelosuppressiv hatását.

Farmakológiai tulajdonságaik alapján várható, hogy a következő gyógyszerek fokozhatják valamennyi típusú vérnyomáscsökkentő, köztük a telmizartán antihipertenzív hatását is: baklofen, amifosztin. Ezen kívül az orthostaticus hypotoniát súlyosbíthatja az alkohol, a barbiturátok, nyugtatók, illetve az antidepresszánsok.

4.6Termékenység, terhesség és szoptatás

Terhesség

Az angiotenzin II-receptor-antagonisták alkalmazása nem javasolt a terhesség első trimeszterében (lásd 4.4 pont). Az angiotenzin II-receptor-antagonisták alkalmazása ellenjavallt a terhesség második és harmadik trimeszterében (lásd 4.3 és 4.4 pont).

Az Actelsar HCT terhes nőkön történő alkalmazására nincs megfelelő adat. Az állatokon végzett kísérletek reprodukciós toxicitást mutattak (lásd 5.3 pont).

A terhesség első harmada alatti ACE-gátló-expozíciót követő teratogenitási kockázatra vonatkozó epidemiológiai bizonyítékok nem meggyőzők, a kockázat kismértékű növekedése azonban nem zárható ki. Mivel az angiotenzin II-receptor-antagonisták alkalmazásával járó kockázatra vonatkozóan nem állnak rendelkezésre kontrollált epidemiológiai adatok, hasonló kockázattal lehet számolni ennél a gyógyszercsoportnál is. Hacsak az angiotenzin-receptor-antagonistával végzett kezelés folytatása nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeket olyan más antihipertenzív-kezelésre kell átállítani, melynek a terhesség alatti alkalmazásra vonatkozó biztonságossági profilja megalapozott. Terhesség megállapítását követően az ATII-receptor-antagonista szedését azonnal abba kell hagyni és amennyiben lehetséges, az alternatív kezelést el kell kezdeni.

Az angiotenzin II-receptor-antagonista expozíció a terhesség második és harmadik harmadában ismerten magzati toxicitást (csökkent vesefunkció, oligohydramnion, a koponyacsontosodás retardációja) és újszülöttkori toxicitást (veseelégtelenség, hypotonia, hyperkalaemia) okoz (lásd 5.3 pont). Amennyiben az angiotenzin II-receptor-antagonista expozíció a terhesség második trimeszterétől kezdve történt, a vesefunkció és a koponya ultrahangvizsgálata javasolt.

Azokat a csecsemőket, akiknek édesanyja angiotenzin II-receptor-antagonistát szedett, szoros megfigyelés alatt kell tartani a hypotonia kialakulása szempontjából (lásd 4.3 és 4.4 pont).

A hidroklorotiazid terhesség alatt, különösen az első timeszterben történő alkalmazásával kapcsolatosan korlátozottak a tapasztalatok. Az állatkísérletekből származó adatok nem elegendőek. A hidroklorotiazid átjut a placentán. A hidroklorotiazid farmakológiai hatásmechanizmusa alapján a második, illetve a harmadik trimeszterben történő alkalmazása károsíthatja a foeto-placentaris perfusiót, valamint olyan foetalis és neonatalis hatásokat okozhat, mint az icterus, az elektrolitegyensúly zavara és thrombocytopenia. A hidroklorotiazidot nem szabad alkalmazni terhességi oedema, terhességi hypertonia vagy preeclampsia kezelésére, mert az a plazmavolumen-csökkenés és a placentaris-hypoperfusio kockázatával jár, a betegség lefolyására gyakorolt kedvező hatás nélkül.

A hidroklorotiazid terhes nőknél nem használható essentialis hypertonia kezelésére, azokat a ritka helyzeteket kivéve, amikor semmilyen más kezelés nem alkalmazható.

Szoptatás

Mivel nem áll rendelkezésre információ a telmizartán szoptatás alatt történő alkalmazására vonatkozóan, ilyen esetekben az Actelsar HCT nem javasolt, így alternatív, a szoptatásra vonatkozóan jobban alátámasztott biztonságossági profillal rendelkező kezelést kell választani, különösen újszülött vagy koraszülött szoptatása esetén.

A hidroklorotiazid kis mennyiségben kiválasztódik az anyatejbe. A tiazidok nagy dózisban intenzív diurézist okoznak, ami gátolhatja az anyatej termelődését. A hidroklorotiazid alkalmazása szoptatás alatt nem ajánlott. Amennyiben a hidroklorotiazid szoptatás alatti alkalmazása feltétlenül szükséges, a dózist a lehető legalacsonyabb szinten kell tartani.

Termékenység

A preklinikai vizsgálatok során sem a telmizartánnal, sem a hidroklorotiaziddal kapcsolatosan nem figyeltek meg a női, illetve a férfi termékenységre gyakorolt hatást.

4.7A készítmény hatásai a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességekre

Gépjárművezetéskor vagy gépek kezelésekor figyelembe kell venni, hogy a vérnyomáscsökkentőkkel, például az Actelsar HCT-vel történő kezelés során esetenként szédülés vagy álmosság léphet fel.

4.8Nemkívánatos hatások, mellékhatások

A biztonságossági profil összefoglalása

A leggyakrabban jelentett mellékhatás a szédülés. Súlyos angiooedema ritkán (≥1/10 000-<1/1000) fordulhat elő.

A mellékhatások összesített előfordulási gyakorisága hasonló volt a telmizartán/hidroklorotiaziddal és a csak telmizartánnal kezeltek között azokban a randomizált, kontrollos klinikai vizsgálatokban, amelyeket 1471 beteg bevonásával végeztek el, akik vagy telmizartánt és hidroklorotiazidot (n = 835), vagy csak telmizartánt kaptak (n = 636). Nem állapítottak meg dózisfüggőségét a mellékhatások előfordulásával kapcsolatosan, továbbá nem mutattak ki összefüggést a betegek nemével, életkorával és rasszbeli hovatartozásával.

A mellékhatások táblázatos összefoglalása

Az alábbiakban szervrendszerek szerinti csoportosításban kerülnek felsorolásra azok a telmizartán + hidroklorotiazid kombinációval összefüggésbe hozható mellékhatás, amelyeket a klinikai vizsgálatokban a placebónál nagyobb gyakorisággal (p≤0,05) észleltek. A mellékhatások, melyeket a klinikai vizsgálatok során nem észleltek ugyan, de igazoltan előfordultak a különálló komponensek alkalmazásakor, az Actelsar HCT alkalmazása során is jelentkezhetnek

A mellékhatások gyakoriságuk alapján a következő konvenció alapján kerültek besorolásra: nagyon gyakori (≥ 1/10), gyakori (≥ 1/100-< 1/10), nem gyakori (≥ 1/1000-< 1/100), ritka

(≥ 1/10 000-< 1/1000), nagyon ritka (< 1/10 000), nem ismert (a gyakoriság a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg).

Az egyes gyakorisági kategóriákon belül a mellékhatások csökkenő súlyosság szerint kerülnek megadásra.

Fertőző betegségek és parazitafertőzések

Ritka:

Bronchitis, pharyngitis, sinusitis

Immunrendszeri betegségek és tünetek

Ritka:

Szisztémás lupus erythematosus fellángolása vagy

 

aktiválódása1

Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek

Nem gyakori:

Hypokalaemia

Ritka:

Hyperuricaemia, hyponatraemia

Pszichiátriai kórképek

 

Nem gyakori:

Szorongás

Ritka:

Depresszió

Idegrendszeri betegségek és tünetek

 

Gyakori:

Szédülés

Nem gyakori:

Ájulás, paraesthesia

Ritka:

Insomnia, alvászavar

Szembetegségek és szemészeti tünetek

Ritka:

Látászavarok, homályos látás

A fül és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei

Nem gyakori:

Vertigo

Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek

Nem gyakori:

Tachycardia, arrhythmiák

Érbetegségek és tünetek

 

Nem gyakori:

Hypotonia, orthostaticus hypotonia

Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek

Nem gyakori:

Dyspnoe

Ritka:

Respirációs distressz (beleértve a pneumonitist és a pulmonalis

 

oedemát is)

Emésztőrendszeri betegségek és tünetek

Nem gyakori:

Hasmenés, szájszárazság, flatulencia

Ritka:

Hasi fájdalom, székrekedés, emésztési zavar, hányás, gastritis

Máj- és epebetegségek, illetve tünetek

Kóros májfunkciós értékek/májbetegség2

Ritka:

A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei

Ritka:

Angiooedema (halálos kimenetellel is), erythema, pruritus,

 

bőrkiütés, hyperhidrosis, urticaria

A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei

Nem gyakori:

Hátfájás, izomgörcs, myalgia

Ritka:

Arthralgia, izommerevség, végtagfájdalom

A nemi szervekkel és az emlőkkel kapcsolatos betegségek és tünetek

Nem gyakori:

Erectilis dysfunctio

 

Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók

Nem gyakori:

Mellkasi fájdalom

Ritka:

Influenzaszerű tünetek, fájdalom

Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei

Nem gyakori:

Emelkedett húgysavszint a vérben

Ritka:

Emelkedett kreatininszint a vérben, a vér emelkedett

 

kreatinin-foszfokináz- és emelkedett májenzimszintje

1A forgalomba hozatalt követően szerzett tapasztalatok alapján.

2A további információkat lásd a „A kiválasztott mellékhatások leírása” alpontban.

További információk az egyes hatóanyagokról

A készítmény összetevőinek önálló alkalmazása során korábban megfigyelt mellékhatások az Actelsar HCT-t szedő betegeknél is előfordulhatnak, még akkor is, ha ezeket a klinikai vizsgálatok során nem észlelték.

Telmizartán

A mellékhatások gyakorisága hasonló volt a placebóval és a telmizartánnal kezelt betegeknél.

A placebo-kontrollos klinikai vizsgálatok során a mellékhatások összesített gyakorisága általában hasonló volt a telmizartánnal kezelt betegek esetében (41,4%) és a placebo-kezelésben részesülőknél (43,9%). A következőkben felsorolt mellékhatások az összes eddig elvégzett klinikai vizsgálatokból származnak, ezeket a telmizartánnal kezelt hypertoniás résztvevőknél, illetve az 50 éves, vagy annál idősebb, a cardiovascularis események kialakulásának magas kockázatával rendelkező résztvevőknél észlelték.

Fertőző betegségek és parazitafertőzések

Nem gyakori:

Felső légúti fertőzések, húgyúti fertőzés, beleértve a cystitist is.

Ritka:

Sepsis, beleértve a halálos kimenetelű eseteket is3.

Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek

Nem gyakori:

Anaemia.

Ritka:

Eosinophilia, thrombocytopenia.

Immunrendszeri betegségek és tünetek

Ritka:

Túlérzékenység, anaphylaxiás reakciók.

Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek

Nem gyakori:

Hyperkalaemia.

Ritka:

Hypoglykaemia (cukorbetegeknél).

Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek

Nem gyakori:

Bradycardia.

Idegrendszeri betegségek és tünetek

 

Ritka:

Aluszékonyság.

Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek

Nem gyakori:

Köhögés.

Nagyon ritka:

Interstitialis tüdőbetegség3.

Emésztőrendszeri betegségek és tünetek

Ritka:

Gyomorpanaszok.

 

A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei

Ritka:

Ekzema, gyógyszer okozta kiütés, toxikus bőrkiütés.

A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei

Ritka:

Arthrosis, ínfájdalom.

Vese- és húgyúti betegségek és tünetek

Nem gyakori:

Vesekárosodás, beleértve a heveny veseelégtelenséget.

Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók

Nem gyakori:

Asthenia.

Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei

Ritka:

Csökkent hemoglobinszint.

3 A további információkat lásd a „A kiválasztott mellékhatások leírása” alpontban.

Hidroklorotiazid

A hidroklorotiazid hypovolaemiát okozhat, ill. annak súlyosbodását idézheti elő, aminek következtében felborulhat az elektrolitháztartás egyensúlya (lásd 4.4 pont).

Hidroklorotiazid-monoterápia során a következő, nem ismert gyakoriságú mellékhatásokat jelentették:

Fertőző betegségek és parazitafertőzések

Nem ismert gyakoriságú: Sialoadenitis.

Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek

Nem ismert gyakoriságú: Aplasticus és haemolyticus anaemia, csontvelő-depresszió, leukopenia, neutropenia, agranulocytosis, thrombocytopenia.

Immunrendszeri betegségek és tünetek

Nem ismert gyakoriságú: Túlérzékenység, anaphylaxiás reakciók.

Endokrin betegségek és tünetek

 

Nem ismert gyakoriságú:

Nem megfelelően beállított diabetes mellitus.

Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek

Nem ismert gyakoriságú: Étvágytalanság, étvágycsökkenés, elektrolit-zavarok, hypercholesterinaemia, hyperglykaemia, hypovolaemia.

Pszichiátriai kórképek

 

Nem ismert gyakoriságú:

Nyugtalanság.

Idegrendszeri betegségek és tünetek

 

Nem ismert gyakoriságú:

Bizonytalanságérzet.

Szembetegségek és szemészeti tünetek

Nem ismert gyakoriságú:

Xanthopsia, akut myopia, akut szűkzugú glaucoma.

Érbetegségek és tünetek

 

Nem ismert gyakoriságú:

Necrotizáló vasculitis

Emésztőszervi betegségek és tünetek

Nem ismert gyakoriságú: Pancreatitis, gyomorpanaszok.

Máj- és epebetegségek, illetve tünetek

 

Nem ismert gyakoriságú:

Hepatocellularis icterus vagy cholestaticus icterus.

A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei

Nem ismert gyakoriságú:

Lupus-szerű tünetegyüttes, fényérzékenységi reakciók, cutan

 

vasculitis, toxicus epidermalis necrolysis.

A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei

Nem ismert gyakoriságú:

Gyengeség.

Vese- és húgyúti betegségek és tünetek

Nem ismert gyakoriságú:

Interstitialis nephritis, vesekárosodás, glycosuria.

Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók

Nem ismert gyakoriságú:

Láz.

Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei

Nem ismert gyakoriságú:

Emelkedett trigliceridszint.

A kiválasztott mellékhatások leírása

 

Kóros májfunkciós értékek/májbetegségek

A telmizartánra vonatkozó posztmarketing tapasztalatok alapján kóros májfunkciós érték/májbetegség legtöbbször japán betegeknél fordult elő. Ezek a mellékhatások nagyobb valószínűséggel fordulnak elő a japán betegeknél.

Sepsis

A PRoFESS vizsgálatban a telmizartán esetében a placebóhoz képest a sepsis incidenciájának növekedését figyelték meg. A jelenség véletlen felfedezés vagy egy ez idáig ismeretlen mechanizmus következménye lehet (lásd 5.1 pont).

Interstitialis tüdőbetegség

A gyógyszer forgalomba hozatalát követően a telmizartán szedésével időbeli összefüggésben interstitialis tüdőbetegség eseteit jelentették, de ok-okozati kapcsolatot nem igazoltak.

Feltételezett mellékhatások bejelentése

A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni. Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére, az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.

4.9 Túladagolás

Humán túladagolással kapcsolatosan csupán korlátozott információk állnak rendelkezésre a telmizartánra vonatkozóan. Nem ismert, hogy a hemodialízis milyen mértékben képes a hidroklorotiazidot eltávolítani.

Tünetek

A telmizartán túladagolás legmeghatározóbb tünetei a hypotonia és tachycardia, azonban bradycardiáról, szédülésről, hányásról, emelkedett szérum kreatininszintről és akut veseelégtelenségről is beszámoltak. A hidroklorotiazid túladagolás az erőteljes diuresis következében kialakuló elektrolithiánnyal (hypokalaemia, hypochloraemia) és hypovolaemiával hozható összefüggésbe. A túladagolás leggyakoribb jele és tünete a hányinger és az aluszékonyság. A hypokalaemia izomgörcsöket okozhat és/vagy súlyosbíthatja az egyidejűleg adott digitálisz glikozidok, ill. egyes antiarrhythmiás szerek okozta szívritmuszavarokat.

Kezelés

A telmizartán hemodialízissel nem távolítható el a vérkeringésből. A beteg állapotát gondosan monitorozni kell, tüneti és szupportív kezelés szükséges. A kezelés a bevétel óta eltelt időtartamtól és a tünetek súlyosságától függ. A javasolt intézkedések között szerepel a hánytatás és/vagy a gyomormosás. a túladagolás kezelésében kedvező hatásúnak bizonyulhat az aktív szén is. A szérum elektrolitok és a kreatinin szintjét gyakran kell ellenőrizni. Hypotonia kialakulása esetén a beteget hanyatt kell fektetni, és gyors intravénás elektrolit-, illetve folyadékpótlást kell alkalmazni.

5.FARMAKOLÓGIAI TULAJDONSÁGOK

5.1Farmakodinámiás tulajdonságok

Farmakoterápiás csoport: Angiotenzin II-antagonisták és diuretikumok, ATC kód: C09DA07

Az Actelsar HCT az angiotenzin II-receptor-antagonista telmizartán és a tiazid-diuretikum hidroklorotiazid kombinációja. Ezen összetevők kombinációja additív vérnyomáscsökkentő hatással rendelkezik és nagyobb mértékben csökkenti a vérnyomást, mint a komponensek önmagukban. A naponta egyszer adott Actelsar HCT a teljes terápiás dózistartományban hatékonyan és kíméletesen csökkenti a vérnyomást.

A telmizartán per os adható, hatékony és szelektív angiotenzin II, 1-es típusú (AT1) receptor-antagonista. A receptorhoz nagy affinitással kötődő telmizartán leszorítja az angiotenzin II-t az annak ismert farmakológiai hatásait közvetítő AT1 receptor altípusról. Nem fejt ki semmilyen parciális agonista hatást az AT1 receptoron. Szelektíven kötődik az AT1 receptorokhoz, a kötődés tartós. A telmizartán nem mutat affinitást más receptorokhoz (pl. AT2- vagy egyéb, kevésbé karakterisztikus AT receptorok). Ezeknek a receptoroknak a funkcionális szerepe nem ismert, miként az sem, hogy az angiotenzin II - melynek szintjét a telmizartán emeli – előidézheti-e a hyperstimulációjukat. A telmizartán csökkenti a plazma aldoszteronszintjét és a humán plazmában nem gátolja a reninaktivitást, illetve nem blokkolja az ioncsatornákat. Nem gátolja a bradykinin lebontását is végző angiotenzin-konvertáló enzimet (kinináz II). Ezért várhatóan nem potencírozza a bradykinin-közvetítette mellékhatásokat.

Egészséges önkénteseknél 80 mg telmizartán alkalmazásával szinte teljes mértékben kiküszöbölhető az angiotenzin II által kiváltott vérnyomás-emelkedés. Ez a gátló hatás 24 órán keresztül érvényesül és még 48 óra múlva is kimutatható.

A telmizartán első dózisának beadását követően a vérnyomáscsökkentő hatás fokozatosan, 3 óra alatt alakul ki. A maximális antihipertenzív hatás rendszerint a terápia elindítását követő 4-8 hét múlva érhető el, és hosszú távú kezelés esetén is fennmarad. Az ambuláns vérnyomás-monitorozás eredményei alapján a vérnyomáscsökkentő hatás 24 órán keresztül tartósan fennmarad, beleértve ebbe a következő dózis bevétele előtti utolsó 4 órát is. Ezt megerősítették a maximális hatás időpontjában, ill. közvetlenül a következő dózis adása előtt végzett mérések (a placebo-kontrollos klinikai vizsgálatokban a legalacsonyabb, illetve a csúcskoncentrációk aránya egyenletesen 80% felett maradt 40 mg, ill. 80 mg telmizartán dózisok alkalmazása esetén).

Hypertoniás betegeknél a telmizartán a szívfrekvenciára gyakorolt hatás nélkül módosítja mind systolés, mind a diastolés vérnyomást. A telmizartán vérnyomáscsökkentő hatásának erőssége nem marad el más vegyületcsoportokba tartozó antihipertenzívumokétól (ezt igazolják a telmizartánt amlodipinnel, atenolollal, enalaprillal, hidroklorotiaziddal és a lizinoprillal összehasonlító klinikai vizsgálatok).

A telmizartán-kezelés hirtelen leállítását követően a vérnyomás fokozatosan, néhány nap alatt tér vissza a kezelés előtti értékre, rebound vérnyomás-emelkedés nélkül.

A telmizartán-kezelésben részesülő betegeknél szignifikánsan ritkábban jelentkezett a száraz köhögés, mint az angiotenzin-konvertáló enzimgátlóval kezelt betegeknél, azokban a klinikai vizsgálatokban, amelyekben a két antihipertenzív kezelés direkt összehasonlítását végezték.

Cardiovascularis prevenció

Az ONTARGET (ONgoing Telmizartán Alone and in Combination with Ramipril Global Endpoint Trial) vizsgálatban a telmizartán, a ramipril valamint a telmizartán és ramipril kombinációjának 25.620, olyan 55 évnél idősebb beteg cardiovascularis kimenetélére kifejtett hatását hasonlították össze, akiknek az anamnézisében koszorúér-betegség, stroke, TIA, perifériás érbetegség vagy szervkárosodással (pl. retinopathiával, balkamra hipertrófiával, makro- vagy mikroalbuminuriával) járó 2-es típusú diabetes mellitus szerepelt, ami a cardiovascularis események szempontjából rizikópopuláció.

A betegek véletlen besorolás alapján kerültek a következő három csoport valamelyikébe: telmizartán 80 mg (n = 8542), ramipril 10 mg (n = 8576), vagy 80 mg telmizartán és 10 mg ramipril kombinácáiója (n = 8502), és a betegeket átlagosan 4,5 évig követték.

A telmizartán a ramiprilhez hasonló hatást mutatott a cardiovascularis halálozás, nem fatális myocardialis infarctus, nem fatális stroke és pangásos szívelégtelenség miatti kórházi kezelés elsődleges összetett végpontjának csökkentésében. Az elsődleges végpont incidenciája hasonló volt a telmizartán (16,7%) és a ramipril (16,5%) csoportokban. A relatív hazárd a telmizartán esetén a ramiprilhez képest 1,01 volt (97,5% CI 0,93-1,10, p (non-inferioritás) = 0,0019 1,13-as határnál). Az összmoralitás a telmizartánnal kezelt betegeknél 11,6%, a ramiprillal kezelteknél 11,8% volt.

A telmizartán a ramiprilhez hasonlóan hatékony volt a következő, előre meghatározott másodlagos végpontok esetében: cardiovascularis halálozás, nem fatális myocardialis infarctus és nem fatális stroke [0,99 (97,5% CI 0,90 – 1,08, p (non-inferiority) = 0,0004)], ezek voltak a ramipril hatását a placebóval szemben vizsgáló HOPE (Heart Outcomes Prevention Evaluation Study) referencia vizsgálat elsődleges végpontjai.

A TRANSCEND vizsgálatban ACE-inhibitorral szemben intoleráns, egyébként az ONTARGET vizsgálat beválasztási kritériumainak megfelelő betegeket randomizáltak, akik a standard kezelésen felül 80 mg telmizartánt (n = 2954) vagy placebót (n = 2972) kaptak. A követés átlagos időtartama 4 év és 8 hónap volt. Nem találtak statisztikailag szignifikáns különbséget az elsődleges összetett végpont (cardiovascularis halálozás, nem fatális myocardialis infarctus, nem fatális stroke vagy

kórházi kezelést igénylő pangásos szívelégtelenség) incidenciájában (15,7% a telmizartán, és 17,0% a placebo csoportban, relatív hazárd 0,92 (95% CI 0,81-1,05, p=0,22)). A telmizartán a placebóhoz képest előnyösebbnek bizonyult a cardiovascularis halálozás, nem fatális myocardialis infarctus és nem fatális stroke előre meghatározott másodlagos összetett végpontja szempontjából [0,87 (95% CI 0,76 – 1,00, p = 0,048)]. A cardiovascularis mortalitásra kifejtett előnyös hatásra vonatkozó bizonyítékot nem találtak (relatív hazárd 1,03, 95% CI 0,85 – 1,24).

Két nagy, randomizált, kontrollos vizsgálatban (ONTARGET [ONgoing Telmisartan Alone and in combination with Ramipril Global Endpoint Trial] és VA NEPHRON-D [The Veterans Affairs Nephropathy in Diabetes]) vizsgálták az ACE-gátló és angiotenzin-II-receptor-blokkoló kombinált alkalmazását.

Az ONTARGET vizsgálatot olyan betegeken végezték, akiknek a kórtörténetében cardiovascularis vagy cerebrovascularis betegség, vagy szervkárosodással járó II-es típusú diabetes mellitus szerepelt. A VA NEPHRON-D vizsgálatot II-es típusú diabetesben és diabeteses nephropathiában szenvedő betegeken végezték.

Ezek a vizsgálatok nem mutattak ki szignifikánsan előnyös hatásokat a renalis és/vagy cardiovascularis kimenetel és a mortalitás vonatkozásában, miközben a monoterápia esetén megfigyelthez képest nőtt a hyperkalaemia, akut veseelégtelenség és/vagy hypotonia kockázata. A hasonló farmakodinámiás tulajdonságok alapján ezek az eredmények más ACE-gátlók és angiotenzin-II-receptor-blokkolók esetében is relevánsak.

Az ACE-gátlók és angiotenzin-II-receptor-blokkolók egyidejű alkalmazása diabeteses nephropathiaban szenvedő betegeknél így tehát nem javasolt.

Az ALTITUDE (Aliskiren Trial in Type 2 Diabetes Using Cardiovascular and Renal Disease Endpoints) vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsák, előnyös-e a standard ACE-gátló vagy angiotenzin-II-receptor-blokkoló kezelés kiegészítése aliszkirennel II-es típusú diabetesben és krónikus vesebetegségben, illetve cardiovascularis betegségben vagy mindkettőben szenvedő

betegeknél. A vizsgálatot idő előtt leállították, mert nőtt a mellékhatások kockázata. A cardiovascularis eredetű halál és a stroke szám szerint gyakoribb volt az aliszkiren csoportban, mint a placebo csoportban, és a jelentős mellékhatások illetve súlyos mellékhatások (hyperkalaemia, hypotonia és veseműködési zavar) is gyakoribbak voltak az aliszkiren csoportban, mint a placebo csoportban.

A köhögés és az angioödéma ritkábban jelentkezett a telmizartánnal kezelt, mint a ramiprillel kezelt betegek esetében, míg hypotonia a telmizartán esetében jelentkezett gyakrabban.

A telmizartán és a ramipril kombinációja nem volt előnyösebb az önmagában alkalmazott ramiprilnél vagy telmizartánnál. A cardiovascularis mortalitás és az összmortalitás számszerűleg gyakoribb volt a kombináció esetén. Ezen kívül lényegesen nagyobb gyakorisággal fordult elő hyperkalaemia, veseelégtelenség, hypotonia és syncope a kombinációs ágon. Ezért a telmizartán és ramipril kombinációja nem javasolt ebben a populációban.

A PRoFESS („Prevention Regimen For Effectively avoiding Second Strokes”) vizsgálatba bevont, közelmúltban stroke-on átesett, 50 éves vagy annál idősebb betegeknél a telmizartánnal kezelteknél a sepsis incidenciájának növekedését figyelték meg a placebóhoz képest (0,70% vs. 0,49%) [RR 1,43 (95%-os konfidencia intervallum, 1,00 – 2,06)]. A fatális kimenetellel járó sepsis eseteinek incidenciája a placebót szedőkhöz képest (0,16%) a telmizartánt szedő betegeknél növekedett (0,33%) [RR 2,07 (95%-os konfidencia intervallum, 1,14 – 3,76)]. A telmizartán alkalmazása során a sepsis incidenciájának megfigyelt növekedése véletlen felfedezés vagy egy ez idáig ismeretlen mechanizmus következménye lehet.

A hidroklorotiazid tiazid-típusú diuretikum. A tiazidok vérnyomáscsökkentő hatásának mechanizmusa nem teljesen ismert. A tiazidok az elektrolit-reabszorpció renalis tubularis mechanizmusára hatnak, közvetlenül és hozzávetőleg azonos mértékben fokozva a nátrium- és a kloridürítést. A hidroklorotiazid vizelethajtó hatása csökkenti a plazmatérfogatot és fokozza a plazma reninaktivitást, valamint az aldoszteron-kiválasztást. Ennek következtében nő a vizelettel ürülő kálium és bikarbonát mennyisége; csökken a szérum káliumszint. A tiazidokkal együtt adott telmizartán – feltehetően a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer gátlása révén – ellensúlyozhatja a vizelethajtók káliumürítést fokozó hatását. Hidroklorotiazid bevétele után a diuretikus hatás 2 órán belül jelentkezik, kb. 4 óra elteltével tetőzik, és kb. 6-12 órán keresztül megmarad.

Epidemiológiai vizsgálatok tapasztalatai alapján a hosszú távú hidroklorotiazid-kezelés mérsékli a cardiovascularis morbiditást és mortalitást.

Az állandó dózisösszetételű kombinációban alkalmazott telmizartán/HCT-kezelés mortalitásra és szív-érrendszeri morbiditásra kifejtett hatásai egyelőre nem ismertek.

5.2Farmakokinetikai tulajdonságok

Úgy tűnik, hogy a hidroklorotiazid és a telmizartán együttadása egészséges önkénteseknél egyik összetevő farmakokinetikáját sem befolyásolja.

Felszívódás

Telmizartán: per os alkalmazva, a telmizartán plazmaszintje 0,5-1,5 órával a bevétel után éri el a csúcsértéket. A telmizartán abszolút biohasznosulása 40 mg-os és 160 mg-os dózis alkalmazása után sorrendben 42%, illetve 58%. A táplálék kismértékben csökkenti a telmizartán biohasznosulását,

40 mg-os tabletta adása után kb. 6%-kal, 160 mg-os dózis után kb. 19%-kal csökken a plazmakoncentráció-idő görbe alatti terület (AUC). A gyógyszer bevétele után 3 órával már nincs különbség az éhgyomorra, ill. étkezés közben alkalmazott telmizartán plazmakoncentrációja között. Az AUC csekély mértékű csökkenése feltehetően nem csökkenti a telmizartán terápiás hatását. A per os alkalmazott telmizartán farmakokinetikája a 20-160 mg-os dózistartományban nem lineáris, a dózis növelésével aránytalanul emelkedik a plazmaszint (a Cmax és az AUC értéke). Ismételt adagolás esetén a telmizartán nem akkumulálódik számottevően a plazmában.

Hidroklorotiazid: telmizartán/hidroklorotiazid per os alkalmazásakor kb. 1-3 óra múlva mérhető a hidroklorotiazid plazma-csúcskoncentrációja. A kumulatív renalis kiválasztás alapján a hidroklorotiazid biohasznosulása kb. 60%-os volt.

Eloszlás

A telmizartán nagymértékben (>99,5%) kötődik a plazmafehérjékhez, elsősorban az albuminhoz és az alfa-1-savanyú glikoproteinhez. Az állandó plazmaszint kialakulása után mérhető látszólagos eloszlási térfogat hozzávetőleg 500 liter, ami további szöveti kötődést jelez.

A hidroklorotiazid 68%-a kötődik plazmafehérjékhez; a látszólagos eloszlási térfogat 0,83-1,14 l/kg.

Biotranszformáció

A telmizartán glükuronid-konjugációval metabolizálódik, egy farmakológiailag inaktív acilglükuroniddá. Embernél az anyavegyület glükuronidja a telmizartán egyetlen azonosított metabolitja. 14C-izotóppal jelzett telmizartán egyszeri adagjának adása utána a plazmában mért radioaktivitás kb. 11%-a származik a glükuronidtól. A telmizartán metabolizmusában nem vesznek részt a citokróm P450 izoenzimek.

A hidroklorotiazid emberben nem metabolizálódik.

Elimináció

Telmizartán: az intravénásan vagy per os adott, 14C-izotóppal jelzett telmizartán dózis túlnyomó része (>97%) az epébe választódott ki és a széklettel ürült A vizeletben csupán nyomokban volt kimutatható. A per os alkalmazott telmizartán teljes plazmaclearance-e >1500 ml/perc. A terminális elminiációs felezési idő > 20 óra volt.

A hidroklorotiazid szinte teljes mennyisége változatlan formában ürül a vizelettel. A per os adag kb. 60%-a 48 órán belül kiürül a szervezetből. A renalis clearance kb. 250-300 ml/perc. A hidroklorotiazid terminális eliminációs felezési ideje 10-15 óra.

Különleges populációk

Idős betegek

Idős betegeknél a telmizartán farmakokinetikája nem különbözik a 65 évesnél fiatalabbaknál tapasztalttól.

Nem

A telmizartán plazmaszintje általában 2-3-szor magasabb a nőknél, mint a férfiaknál. Ennek ellenére, a klinikai vizsgálatok során nem észlelték, hogy a nőknél kifejezettebb lenne a vérnyomáscsökkentő hatás, ill. gyakrabban jelentkezne orthostaticus hypotonia. Az adagolás módosítására nincs szükség. A hidroklorotiazid plazmakoncentrációja nőknél inkább magasabb volt, mint a férfiak esetében, ennek azonban klinikai szempontból nem tulajdonítanak jelentőséget.

Vesekárosodás

A telmizartán eliminációjában nincs szerepe a renalis kiválasztásnak. Az enyhe-közepesen súlyos vesekárosodásban (kreatinin-clearance 30-60 ml/perc, átlagosan 50 ml/perc) szenvedőknél szerzett csekély tapasztalatok alapján a beszűkült veseműködésű betegek kezelésekor nem szükséges módosítani az adagolást. A telmizartán hemodialízissel nem távolítható el a vérkeringésből. Vesekárosodásban csökken a hidroklorotiazid eliminációjának sebessége. Egy klinikai vizsgálatban átlagosan 90 ml/perc kreatinin-clearance esetén a betegeknél a hidroklorotiazid eliminációs felezési ideje megnőtt. Funkcionálisan anephriás betegeknél kb. 34 óra az eliminációs felezési idő.

Májkárosodás

Májkárosodásban szenvedő betegekkel végzett farmakokinetikai vizsgálatok eredményei alapján a telmizartán abszolút biohasznosulása közel 100%-ig fokozódhat. Az eliminációs felezési idő nem változik a májkárosodásban szenvedőknél.

5.3A preklinikai biztonságossági vizsgálatok eredményei

A preklinikai biztonságossági vizsgálatok során, amikor telmizartánt és hidroklorotiazidot együtt adtak normotenziós patkányoknak és kutyáknak, a klinikai terápiás tartománynak megfelelő dózisokban, nem észleltek új hatásokat azokon kívül, melyek a kombináció összetevőinek monoterápiás alkalmazása kapcsán már ismertek voltak. A toxikológiai eredmények a humán terápiás alkalmazás szempontjából valószínűleg nem relevánsak.

Az angiotenzin-konvertáló enzimgátlókkal és angiotenzin II-receptor-antagonistákkal végzett preklinikai vizsgálatokból is jól ismert toxikológiai eredmények a következők voltak: a vörösvérsejt paraméterek (vörösvérsejtszám, haemoglobinszint és haematocritérték) csökkenése, a vese haemodinamikai paramétereinek változása (a karbamidnitrogén- és a kreatininszint emelkedése), a plazma reninaktivitás fokozódása, a juxtaglomerularis sejtek hypertrophiája/hyperplasiája, továbbá a gyomornyálkahártya károsodása. A gyomorléziók élettani sóoldat per os adásával és az állatok csoportos elhelyezésével megelőzhetők vagy legalábbis mérsékelhetők voltak. Kutyáknál a vesetubulusok kitágulását és atrophiáját figyelték meg. Feltételezik, hogy ezek a változások a telmizartán farmakológiai aktivitására vezethetők vissza.

Teratogén hatása egyértelműen nem bizonyított, a telmizartán toxikus dózistartományában megfigyeltek az utódok postnatalis fejlődésére kifejtett olyan hatást, mint pl. alacsonyabb testtömeg és késleltetett szemnyitás.

A telmizartán in vitro kísérletekben nem mutatott mutagén vagy releváns klasztogén aktivitást, és patkánynál, valamint egérnél nem volt kimutatható karcinogén hatása. A hidroklorotiaziddal végzett kísérletek ellentmondó eredményeket hoztak a genotoxikus, ill. rákkeltő hatás tekintetében, néhány kísérleti modellen. Mindazonáltal a hidroklorotiazid terápiás alkalmazása során szerzett bőséges tapasztalat nem támasztja alá, hogy fokozná a daganatképződés gyakoriságát.

A telmizartán/hidroklorotiazid kombináció foetotoxikus potenciálját illetően lásd a 4.6 pontot.

6.GYÓGYSZERÉSZETI JELLEMZŐK

6.1Segédanyagok felsorolása

Magnézium-sztearát (E470b)

Kálium-hidroxid

Meglumin

Povidon

A-típusú karboximetil-keményítő-nátrium

Mikrokristályos cellulóz

Mannit (E421)

6.2Inkompatibilitások

Nem értelmezhető.

6.3Felhasználhatósági időtartam

Az Al/Al buborékcsomagolás és a HDPE tablettatartályok esetében: 2 év

Az Al/PVC/PVDC buborékcsomagolás esetében: 1 év

6.4Különleges tárolási előírások

Az Al/Al buborékcsomagolásra és a HDPE tablettatartályra vonatkozóan: Ez a gyógyszer nem igényel különleges tárolást.

Az Al/PVC/PVDC buborékcsomagolásra vonatkozóan:

Legfeljebb 30°C-on tárolandó.

6.5Csomagolás típusa és kiszerelése

Al/Al buborékcsomagolás, Al/PVC/PVDC buborékcsomagolás és LDPE zárókupakkal ellátott, szilícium-dioxid nedvességmegkötőt tartalmazó HDPE tablettatartály.

Al/Al buborékcsomagolás: 14, 28, 30, 56, 84, 90 és 98 tabletta

Al/PVC/PVDC buborékcsomagolás: 28, 56, 84, 90 és 98 tabletta

Tablettatartály: 30, 90 és 250 tabletta.

Nem feltétlenül mindegyik kiszerelés kerül kereskedelmi forgalomba.

6.6 A megsemmisítésre vonatkozó különleges óvintézkedések és egyéb, a készítmény kezelésével kapcsolatos információk

Amegsemmisítésre vonatkozóan nincsenek különleges előírások.

7.A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJA

Actavis Group PTC ehf. Reykjavíkurvegur 76-78 220 Hafnarfjörður Izland

8.A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY SZÁMA(I)

EU/1/13/817/043

EU/1/13/817/001

EU/1/13/817/042

EU/1/13/817/002

EU/1/13/817/003

EU/1/13/817/004

EU/1/13/817/005

EU/1/13/817/006

EU/1/13/817/007

EU/1/13/817/008

EU/1/13/817/009

EU/1/13/817/010

EU/1/13/817/011

EU/1/13/817/012

EU/1/13/817/013

9. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY ELSŐ KIADÁSÁNAK/ MEGÚJÍTÁSÁNAK DÁTUMA

Az első kiadás dátuma: 13. Március 2013

10.A SZÖVEG ELLENŐRZÉSÉNEK DÁTUMA

A gyógyszerről részletes információ az Európai Gyógyszerügynökség internetes honlapján (http://www.ema.europa.eu/) található.

1. A GYÓGYSZER NEVE

Actelsar HCT 80 mg/12,5 mg tabletta

2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL

80 mg telmizartán és 12,5 mg hidroklorotiazid tablettánként.

A segédanyagok teljes listáját lásd a 6.1 pontban.

3. GYÓGYSZERFORMA

Tabletta.

Az Actelsar HCT 80 mg/12,5 mg tabletta fehér vagy csaknem fehér, 9,0 × 17,0 mm méretű, kapszula alakú tabletta, mindkét oldalán „TH 12.5” jelöléssel.

4. KLINIKAI JELLEMZŐK

4.1 Terápiás javallatok

Essentialis hypertonia kezelése.

Az Actelsar HCT állandó dózisösszetételű (80 mg telmizartánt és 12,5 mg hidroklorotiazidot tartalmazó) kombinált készítmény azon felnőttek számára javallott, akiknek a vérnyomása telmizartán-monoterápiával nem állítható be megfelelően.

4.2 Adagolás és alkalmazás

Adagolás

Az Actelsar HCT azon betegeknél alkalmazható, akiknek vérnyomását telmizartán monoterápiával nem lehet megfelelően beállítani. Az állandó összetételű kombináció alkalmazása előtt ajánlott az összetevők dózisát külön-külön, egyénre szabottan beállítani. Amikor az klinikailag indokolt, közvetlenül át lehet térni monoterápiáról az állandó kombináció alkalmazására.

-Napi egy Actelsar HCT 80 mg/12,5 mg tabletta adható azoknak a betegeknek, akiknek a vérnyomása nem normalizálható 80 mg-os telmizartán tablettával.

Az Actelsar HCT 40 mg/12,5 mg és 80 mg/25 mg hatáserősségben is kapható.

Különleges populációk

Vesekárosodásban szenvedő betegek

A veseműködés időszakos ellenőrzése ajánlott (lásd 4.4 pont).

Májkárosodásban szenvedő betegek

Enyhe vagy közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél a dózis nem haladhatja meg a napi egy Actelsar HCT 40 mg/12,5 mg tablettát. Súlyos májkárosodásban az Actelsar HCT alkalmazása nem javallt. Tiazidokat károsodott májműködésű betegeknél körültekintően kell alkalmazni (lásd 4.4 pont).

Idős betegek

A dózis módosítása nem szükséges.

Gyermekpopuláció

Az Actelsar HCT hatásosságát és biztonságosságát gyermekek és 18 évesnél fiatalabb serdülők esetében nem igazolták. Nem állnak rendelkezésre adatok.

Az alkalmazás módja

Az Actelsar HCT tablettát naponta egyszer, szájon át, folyadékkal kell bevenni étkezés alatt vagy attól függetlenül.

4.3 Ellenjavallatok

-A készítmény hatóanyagaival vagy a 6.1 pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység.

-Más szulfonamidszármazékokkal szembeni túlérzékenység (tekintve, hogy a hidroklorotiazid szulfonamidszármazék).

-A terhesség második és harmadik trimesztere (lásd 4.4 és 4.6 pont).

-Cholestasis és az epeutak obstructiv rendellenességei.

-Súlyos májkárosodás.

-Súlyos vesekárosodás (kreatinin-clearance < 30 ml/perc).

-Refrakter hypokalaemia, hypercalcaemia.

Az Actelsar HCT egyidejű alkalmazása aliszkirentartalmú készítményekkel ellenjavallt diabetes mellitusban szenvedő vagy károsodott veseműködésű betegeknél (GFR < 60 ml/perc/1,73 m2) (lásd 4.5 és 5.1 pont).

4.4 Különleges figyelmeztetések és az alkalmazással kapcsolatos óvintézkedések

Terhesség

Angiotenzin II-receptor-antagonistával történő kezelést terhesség alatt nem szabad elkezdeni. Hacsak az angiotenzin II-receptor-antagonistával végzett kezelés folytatása nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeket olyan más antihipertenzív terápiára kell átállítani, melynek a terhesség alatti alkalmazásra vonatkozó biztonságossági profilja megalapozott. Terhesség megállapítását követően az angiotenzin II-receptor-antagonista szedését azonnal abba kell hagyni és amennyiben lehetséges, alternatív kezelést kell elkezdeni (lásd 4.3 és 4.6 pont).

Májkárosodás

Az Actelsar HCT nem adható cholestasisban, epeút elzáródásban, vagy súlyos májelégtelenségben szenvedő betegeknek (lásd 4.3 pont), ugyanis a telmizartán javarészt az epével ürül ki a szervezetből. Ezeknél a betegeknél a telmizartán hepaticus clearance-ének csökkenése várható.

Továbbá, az Actelsar HCT-t károsodott májműködésű, vagy progrediáló májbetegségben szenvedő betegeknél körültekintően kell alkalmazni, mivel ezekben az állapotokban a folyadék- és elektrolitháztartás egyensúlyának kisebb változásai is májkómát idézhetnek elő. Az Actelsar HCT májkárosodásban szenvedő betegeknél történő alkalmazására vonatkozóan nincsenek klinikai tapasztalatok.

Renovascularis hypertonia

Fokozott a súlyos hypotonia és veseelégtelenség kialakulásának veszélye, amikor kétoldali arteria renalis szűkületben, vagy az egyetlen funkcionáló vese artériájának szűkületében szenvedő betegeket kezelnek a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszerre ható gyógyszerekkel.

Vesekárosodás és vesetranszplantáció

Az Actelsar HCT nem adható súlyos vesekárosodásban (kreatinin-clearance < 30 ml/perc) (lásd

4.3 pont) szenvedő betegeknek. A telmizartán/hidroklorotiazid friss veseátültetésen átesett betegeknél történő alkalmazására vonatkozóan nincsenek tapasztalatok. Enyhe és közepesen súlyos vesekárosodásban szenvedők Actelsar HCT-kezelésére vonatkozóan kevés a tapasztalat, ezért célszerű időszakosan ellenőrizni a szérum kálium-, kreatinin- és húgysavszintjét.

Vesekárosodásban szenvedő betegeknél a tiazid-diuretikumok adása kapcsán azotaemia fordulhat elő.

Intravascularis hypovolaemia

Tünetekkel járó hypotonia léphet fel - különösen a gyógyszer első dózisa után - azoknál a betegeknél, akiknél a nagydózisú diuretikus kezelés, diétás sómegvonás, hasmenés vagy hányás következtében kifejezett volumen- és/vagy nátriumhiány alakult ki. Az Actelsar HCT adagolásának elkezdése előtt ezeket az állapotokat normalizálni kell.

A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer (RAAS) kettős blokádja

Bizonyíték van rá, hogy az ACE-gátlók, angiotenzin-II-receptor-blokkolók vagy aliszkiren egyidejű alkalmazása fokozza a hypotonia, hyperkalaemia és csökkent veseműködés (beleértve az akut veseelégtelenség) kockázatát. A RAAS ACE-gátlók, angiotenzin-II-receptor-blokkolók vagy aliszkiren kombinált alkalmazásával történő kettős blokádja ezért nem javasolt (lásd 4.5 és 5.1 pont). Ha a kettős-blokád kezelést abszolút szükségesnek ítélik, ez csak szakorvos felügyeletével, a vesefunkció, elektrolit szintek és a vérnyomás gyakori és szoros ellenőrzése mellett történhet.

Az ACE-gátlók és angiotenzin-II-receptor-blokkolók egyidejű alkalmazása diabeteses nephropathiaban szenvedő betegeknél nem javasolt.

Egyéb, a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer stimulációjával járó állapotok

Olyan betegeknél, akiknek a vascularis tónusa és a vesefunkciója elsősorban a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer aktivitásától függ (pl. súlyos pangásos szívelégtelenségben vagy vesebetegségben, többek között az arteria renalis stenosisában szenvedő betegeknél), az erre a rendszerre ható gyógyszerekkel végzett kezelés akut hypotoniával, hyperazotaemiával, oliguriával vagy ritkán akut veseelégtelenséggel hozható összefüggésbe (lásd 4.8 pont).

Primer aldosteronismus

A primer aldosteronismusban szenvedő betegek általában nem reagálnak a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer gátlásán keresztül ható gyógyszerekre, ezért az Actelsar HCT alkalmazása ilyen esetekben nem javasolt.

Aorta- és mitralis stenosis, hypertrophiás obstructiv cardiomyopathia

Egyéb vasodilatatorokhoz hasonlóan fokozott óvatosság ajánlott aorta- vagy mitralis stenosisban vagy hypertrophiás obstructiv cardiomyopathiában szenvedő betegeknél.

Anyagcsere- és endokrin hatások

A tiazid-kezelés ronthatja a glükóz-toleranciát, ugyanakkor a telmizartán-kezelés alatt álló és egyidejűleg inzulin- vagy antidiabetikus terápiában is részesülő diabeteses betegeknél hypoglykaemia fordulhat elő. Ezért az ilyen betegeknél megfontolandó a vércukorszint ellenőrzése, továbbá indokolt

esetben az inzulin vagy az antidiabetikumok adagjának módosítása is szükségessé válhat. A latens diabetes a tiazid-kezelés ideje alatt manifesztálódhat.

A tiazid-diuretikumok alkalmazásának következményeként emelkedik a szérum koleszterin- és trigliceridszint, bár az Actelsar HCT tablettában található, 12,5 mg-os dózissal kapcsolatosan alig vagy egyáltalán nem észleltek ilyen hatást. A tiazid-kezelés során hyperuricaemia, ill. típusos köszvényes roham alakulhat ki.

Elektrolitegyensúly-zavar

Mint a diuretikummal kezelt betegeknél általában, megfelelő időközönként meg kell határozni a szérum-elektrolitok szintjét.

A tiazidok, köztük a hidroklorotiazid, felboríthatják a folyadék- vagy az elektrolitháztartás egyensúlyát (hypokalaemia, hyponatraemia és hypochloraemiás alkalosis alakulhat ki). A folyadék- vagy az elektrolitháztartás zavarának figyelmeztető jelei a szájszárazság, szomjúságérzés, gyengeség, levertség, álmosság, nyugtalanság, izomfájdalmak vagy -görcsök, izomgyengeség, alacsony vérnyomás, oliguria, tachycardia, gastrointestinalis zavarok, pl. émelygés, hányás (lásd 4.8 pont).

-Hypokalaemia

Bár a tiazid-diuretikumokkal végzett kezelés ideje alatt kialakulhat hypokalaemia, az egyidejűleg alkalmazott telmizartán csökkentheti a diuretikum okozta hypokalaemiát. Fokozott a hypokalaemia kockázata májcirrózisban szenvedőknél, gyorsan kialakuló diuresis esetén, elégtelen per os elektrolitbevitel során, továbbá egyidejű kortikoszteroid- vagy adrenokortikotróp hormonnal (ACTH) végzett terápia alatt (lásd 4.5 pont).

-Hyperkalaemia

Ezzel ellentétben, az Actelsar HCT telmizartán komponense angiotenzin II (AT1)-receptorokat gátló hatásának köszönhetően hyperkalaemia fordulhat elő. Jóllehet az Actelsar HCT alkalmazása során nem dokumentáltak klinikailag jelentős hyperkalaemiát, a hyperkalaemia kialakulásának kockázati tényezői közé tartozik a veseelégtelenség és/vagy a szívelégtelenség, valamint a diabetes mellitus. Kálium-megtakarító diuretikumok, káliumpótló készítmények, ill. káliumtartalmú sópótlók csak kellő körültekintés mellett adhatók Actelsar HCT-vel együtt (lásd 4.5 pont).

-Hyponatraemia és hypochloraemiás alkalosis

Nincs arra bizonyíték, hogy az Actelsar HCT csökkentené vagy megelőzné a diuretikum-okozta hyponatraemia kialakulását. A kloridhiány rendszerint csekély, általában nem szükséges korrigálni.

-Hypercalcaemia

A tiazidok csökkenthetik a vizelettel történő kalciumürítést, ill. a szérum kalciumszint intermittáló és kismértékű emelkedését idézhetik elő, a kalcium-anyagcsere ismert rendellenességeinek fennállása nélkül. A kifejezett hypercalcaemia lappangó hyperparathyreosis jele lehet. A mellékpajzsmirigy-működés vizsgálatok elvégzése előtt fel kell függeszteni a tiazidok adását.

-Hypomagnesaemia

A tiazidok igazoltan fokozzák a vizelettel történő magnézium-ürítést, emiatt hypomagnesaemia alakulhat ki (lásd 4.5 pont).

Etnikai különbségek

Egyéb angiotenzin II-receptor-antagonistákhoz hasonlóan a telmizartán is egyértelműen kevésbé csökkenti a vérnyomást a fekete bőrű, mint nem fekete bőrű betegeknél. Ennek feltehetően az az oka, hogy a fekete bőrű hypertoniás populációban gyakoribb az alacsony reninszint.

Egyéb

Csakúgy, mint más antihipertenzív szerek esetében, ischaemiás szívbetegségben vagy ischaemiás cardiovascularis betegségben a vérnyomás túlzott csökkentése myocardialis infarctus vagy stroke kialakulásához vezethet.

Általános megfontolások

Hidroklorotiaziddal szemben túlérzékenységi reakció előfordulhat azoknál a betegeknél, akiknek anamnézisében allergia vagy asthma bronchiale szerepel, de azoknál is, akiknek nincs a kórelőzményében ilyen betegség, nagyobb azonban a valószínűsége a pozitív kórelőzmény esetén. Tiazid-diuretikumokkal kezelt betegeknél systemás lupus erythematosus fellángolását vagy aktiválódását észlelték.

Tiazid-diuretikumok, köztük a hidroklorotiazid kapcsán fényérzékenységi reakciók eseteit jelentették (lásd 4.8 pont). Amennyiben a kezelés alatt fényérzékenységi reakció jelentkezik, a kezelés leállítása javasolt. Ha a diuretikum ismételt adását szükségesnek ítélik, javasolt a napnak vagy mesterséges UVA fénynek kitett területek védelme.

Akut myopia és zártzugú glaucoma

A szulfonamidszármazék hidroklorotiazid akut tranziens myopiát és akut zártzugú glaucomát okozó idioszinkráziás reakciót válthat ki. A tünetek közé tartozik az akut látásélesség-csökkenés vagy a szemfájdalom, amelyek jellemzően a gyógyszerszedés elkezdése után, akár órákon vagy esetleg csak heteken belül jelentkeznek. A kezeletlen akut zártzugú glaucoma tartós látásvesztéshez vezethet. Elsődleges teendőként a lehető leggyorsabban le kell állítani a hidroklorotiazid-kezelést. Sürgős orvosi vagy sebészeti beavatkozás is szükségessé válhat, ha az intraocularis nyomás továbbra sem normalizálható. Az akut zártzugú glaucoma kialakulásának kockázati tényezői közé tartozhat az anamnézisben szereplő szulfonamid- vagy penicillin allergia.

4.5 Gyógyszerkölcsönhatások és egyéb interakciók

Lítium

A szérum lítium koncentrációjának reverzíbilis emelkedésről, ill. toxicitásról számoltak be, lítium és angiotenzin-konvertáló enzimgátló együttes alkalmazásakor, ami ritka esetekben angiotenzin II-receptor-antagonisták (többek között telmizartán/hidroklorotiazid) alkalmazásakor is előfordult. Ezért lítium és Actelsar HCT együttes adása nem ajánlott (lásd 4.4 pont). Ha a kombináció elengedhetetlennek bizonyul, az alkalmazás ideje alatt a szérum lítiumszint gondos monitorozása ajánlott.

Káliumvesztést és hypokalaemiát okozó gyógyszerek (pl. a káliumürítést fokozó egyéb diuretikumok, hashajtók, kortikoszteroidok, ACTH, amfotericin, karbenoxolon, penicillin-G-nátrium, szalicilsav és származékai)

Amennyiben ezeket a gyógyszereket hidroklorotiazid-telmizartán kombinációval együtt rendelik, javasolt a plazma káliumszintjének monitorozása. Ezek a gyógyszerek potencírozhatják a hidroklorotiazid szérum káliumszintre gyakorolt hatását (lásd 4.4 pont).

Káliumszintet emelő és hyperkalaemiát okozó gyógyszerek (pl. ACE-gátlók, kálium-visszatartó diuretikumok, káliumpótló készítmények, káliumtartalmú sópótlók, ciklosporin, vagy egyéb gyógyszerek, mint pl. a heparin-nátrium)

Amennyiben ezeket a gyógyszereket hidroklorotiazid-telmizartán kombinációval együtt rendelik, javasolt a plazma káliumszintjének monitorozása. Más, a renin-angiotenzin rendszert gátló gyógyszerek alkalmazásával szerzett tapasztalatok alapján a felsorolt gyógyszerek emelhetik a szérum káliumszintjét, ezért együttes alkalmazásuk nem javasolt (lásd 4.4 pont).

Gyógyszerek, melyek hatását a szérum káliumszint zavara befolyásolja

A szérum káliumszint és az EKG rendszeres időközönkénti ellenőrzése javasolt, ha az Actelsar HCT-t a káliumszint zavara által befolyásolt gyógyszerekkel (pl. digitálisz glikozidok, antiarrhythmikumok), valamint a következő, torsades de pointes-t okozó gyógyszerekkel (köztük egyes antiarrhythmiás szerek) adják együtt, a hypokalaemia ugyanis torsades de pointes kialakulására hajlamosít:

-I a osztályú antiarryhythmiás szerek (pl. kinidin, hidrokinidin, dizopiramid)

-III osztályú antiarryhythmiás szerek (pl. amiodaron, szotalol, dofetilid, ibutilid)

-egyes antipszichotikumok (pl. tioridazin, klórpromazin, levomepromazin, trifluoperazin, ciamemazin, szulpirid, szultoprid, amiszulprid, tiaprid, primozid, haloperidol, droperidol)

-egyéb szerek (pl. bepridil, cizaprid, difemanil, eritromicin iv., halofantrin, mizolasztin, pentamidin, sparfloxacin, terfenadin, vinkamin iv.)

Digitálisz glikozidok

A tiazid okozta hypokalaemia vagy hypomagnesaemia elősegíti a digitálisz okozta szívritmuszavarok kialakulását (lásd 4.4 pont).

Digoxin

Telmizartán és digoxin egyidejű alkalmazásakor mind a digoxin plazma csúcskoncentráció középértékének emelkedését (49%), mind a legalacsonyabb koncentráció középértékének emelkedését (20%) megfigyelték. A telmizartán-kezelés elindításakor, dózismódosításkor és a kezelés leállításakor monitorozni kell a digixinszinteket annak érdekében, hogy azokat a terápiás tartományon belül lehessen tartani.

Egyéb vérnyomáscsökkentők

A telmizartán fokozhatja az egyidejűleg adott egyéb antihipertenzívumok vérnyomáscsökkentő hatását.

A klinikai vizsgálati adatok azt mutatták, hogy a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszernek (RAAS) ACE-gátlók, angiotenzin-II-receptor-blokkolók vagy aliszkiren kombinációjával történő kettős blokádja nagyobb gyakorisággal okoz mellékhatásokat, például hypotoniát, hyperkalaemiát vagy beszűkült veseműködést (többek között akut veseelégtelenséget), mint csak egyféle RAAS-ra ható szer alkalmazása (lásd 4.3, 4.4 és 5.1 pont).

Antidiabetikumok (orális készítmények és inzulin)

Az antidiabetikum adagolásának módosítása válhat szükségessé (lásd 4.4 pont).

Metformin

A metformint körültekintően kell alkalmazni, a hidroklorotiazid okozta esetlegesen funkcionális veseelégtelenség következtében kialakuló laktát acidosis veszélye miatt.

Kolesztiramin és kolesztipol gyanták

A hidroklorotiazid felszívódása csökken anioncserélő gyanták jelenlétében.

Nem szteroid gyulladásgátlók

A nem szteroid gyulladásgátlók (úgymint a gyulladáscsökkentő dózisban alkalmazott acetilszalicilsav, COX-2-gátlók és nem szelektív, nem szteroid gyulladásgátlók) csökkenthetik a tiazid-diuretikumok vizelethajtó, natriuretikus és vérnyomáscsökkentő hatását, valamint az angiotenzin II-receptor-antagonisták antihipertenzív hatását.

Néhány károsodott vesefunkciójú betegnél (pl. dehidrált betegek, idős betegek beszűkült vesefunkcióval) az angiotenzin II-receptor-antagonisták és ciklooxigenáz-gátlók egyidejű alkalmazása a vesefunkció további rosszabbodását, esetleg heveny veseelégtelenséget eredményezhet, mely általában reverzíbilis. Emiatt a kombináció csak óvatosan alkalmazható, különösen időseknél. A betegeket megfelelően hidrálni kell, illetve megfontolandó a vesefunkció monitorozása az egyidejű kezelés megkezdését követően, illetve azután bizonyos időközönként.

Egy vizsgálatban telmizartán és ramipril együttadása a ramipril és a ramiprilát AUC0-24-, valamint Cmax-értékének 2,5-szeres növekedéséhez vezetett. Ennek a megfigyelésnek a klinikai jelentősége nem ismert.

Presszoraminok (pl. noradrenalin)

A presszoraminok hatása csökkenhet.

Nem-depolarizáló izomrelaxánsok (pl. tubokurarin)

A hidroklorotiazid potencírozhatja a nem-depolarizáló izomrelaxánsok hatását.

Köszvény elleni szerek (pl. probenecid, szulfinpirazon és allopurinol)

A hidroklorotiazid hatására emelkedhet a szérum húgysavszintje, ezért az uricosuriás szerek adagolásának módosítása válhat szükségessé. Indokolt lehet a probenecid és a szulfinpirazon adagjának emelése. Tiazid egyidejű alkalmazása esetén fokozódhat az allopurinollal szembeni túlérzékenységi reakció kockázata.

Kalciumsók

A tiazid-diuretikumok a kalciumürítés csökkentése révén emelhetik a szérum kalciumszintjét. Ha kalciumpótló készítmények alkalmazása szükséges, monitorozni kell a szérum kalciumszintjét és a mért értékeknek megfelelően módosítani az adagokat.

Béta-blokkolók és diazoxid

A tiazidok fokozhatják a béta-blokkolók és a diazoxid hyperglykaemiás hatását.

Az antikolinerg szerek (pl. atropin, biperidén) a gastrointestinalis motilitás és a gyomorürülés ütemének csökkentése révén fokozhatják a tiazid-diuretikumok biohasznosulását.

Amantadin

A tiazidok növelhetik az amantadin mellékhatásainak kockázatát.

Citotoxikus szerek (pl. ciklofoszfamid, metotrexát)

A tiazidok a renalis kiválasztás csökkentése révén fokozhatják a citotoxikus gyógyszerek myelosuppressiv hatását.

Farmakológiai tulajdonságaik alapján várható, hogy a következő gyógyszerek fokozhatják valamennyi típusú vérnyomáscsökkentő, köztük a telmizartán antihipertenzív hatását is: baklofen, amifosztin.

Ezen kívül az orthostaticus hypotoniát súlyosbíthatja az alkohol, a barbiturátok, nyugtatók, illetve az antidepresszánsok.

4.6 Termékenység, terhesség és szoptatás

Terhesség

Az angiotenzin II-receptor-antagonisták alkalmazása nem javasolt a terhesség első trimeszterében (lásd 4.4 pont). Az angiotenzin II-receptor-antagonisták alkalmazása ellenjavallt a terhesség második és harmadik trimeszterében (lásd 4.3 és 4.4 pont).

Az Actelsar HCT terhes nőkön történő alkalmazására nincs megfelelő adat. Az állatokon végzett kísérletek reprodukciós toxicitást mutattak (lásd 5.3 pont).

A terhesség első harmada alatti ACE-gátló-expozíciót követő teratogenitási kockázatra vonatkozó epidemiológiai bizonyítékok nem meggyőzők, a kockázat kismértékű növekedése azonban nem zárható ki. Mivel az angiotenzin II-receptor-antagonisták alkalmazásával járó kockázatra vonatkozóan nem állnak rendelkezésre kontrollált epidemiológiai adatok, hasonló kockázattal lehet számolni ennél a gyógyszercsoportnál is. Hacsak az angiotenzin-receptor-antagonistával végzett kezelés folytatása nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeket olyan más antihipertenzív-kezelésre kell átállítani, melynek a terhesség alatti alkalmazásra vonatkozó biztonságossági profilja megalapozott. Terhesség megállapítását követően az ATII-receptor-antagonista szedését azonnal abba kell hagyni és amennyiben lehetséges, az alternatív kezelést el kell kezdeni.

Az angiotenzin II-receptor-antagonista expozíció a terhesség második és harmadik harmadában ismerten magzati toxicitást (csökkent vesefunkció, oligohydramnion, a koponyacsontosodás retardációja) és újszülöttkori toxicitást (veseelégtelenség, hypotonia, hyperkalaemia) okoz (lásd 5.3 pont). Amennyiben az angiotenzin II-receptor-antagonista expozíció a terhesség második trimeszterétől kezdve történt, a vesefunkció és a koponya ultrahangvizsgálata javasolt.

Azokat a csecsemőket, akiknek édesanyja angiotenzin II-receptor-antagonistát szedett, szoros megfigyelés alatt kell tartani a hypotonia kialakulása szempontjából (lásd 4.3 és 4.4 pont).

A hidroklorotiazid terhesség alatt, különösen az első timeszterben történő alkalmazásával kapcsolatosan korlátozottak a tapasztalatok. Az állatkísérletekből származó adatok nem elegendőek. A hidroklorotiazid átjut a placentán. A hidroklorotiazid farmakológiai hatásmechanizmusa alapján a második, illetve a harmadik trimeszterben történő alkalmazása károsíthatja a foeto-placentaris perfusiót, valamint olyan foetalis és neonatalis hatásokat okozhat, mint az icterus, az elektrolitegyensúly zavara és thrombocytopenia. A hidroklorotiazidot nem szabad alkalmazni terhességi oedema, terhességi hypertonia vagy preeclampsia kezelésére, mert az a plazmavolumen-csökkenés és a placentaris-hypoperfusio kockázatával jár, a betegség lefolyására gyakorolt kedvező hatás nélkül.

A hidroklorotiazid terhes nőknél nem használható essentialis hypertonia kezelésére, azokat a ritka helyzeteket kivéve, amikor semmilyen más kezelés nem alkalmazható.

Szoptatás

Mivel nem áll rendelkezésre információ a telmizartán szoptatás alatt történő alkalmazására vonatkozóan, ilyen esetekben az Actelsar HCT nem javasolt, így alternatív, a szoptatásra vonatkozóan jobban alátámasztott biztonságossági profillal rendelkező kezelést kell választani, különösen újszülött vagy koraszülött szoptatása esetén.

A hidroklorotiazid kis mennyiségben kiválasztódik az anyatejbe. A tiazidok nagy dózisban intenzív diurézist okoznak, ami gátolhatja az anyatej termelődését. A hidroklorotiazid alkalmazása szoptatás alatt nem ajánlott. Amennyiben a hidroklorotiazid szoptatás alatti alkalmazása feltétlenül szükséges, a dózist a lehető legalacsonyabb szinten kell tartani.

Termékenység

A preklinikai vizsgálatok során sem a telmizartánnal, sem a hidroklorotiaziddal kapcsolatosan nem figyeltek meg a női, illetve a férfi termékenységre gyakorolt hatást.

4.7 A készítmény hatásai a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességekre

Gépjárművezetéskor vagy gépek kezelésekor figyelembe kell venni, hogy a vérnyomáscsökkentőkkel, például az Actelsar HCT-vel történő kezelés során esetenként szédülés vagy álmosság léphet fel.

4.8 Nemkívánatos hatások, mellékhatások

A biztonságossági profil összefoglalása

A leggyakrabban jelentett mellékhatás a szédülés. Súlyos angiooedema ritkán (≥1/10 000-<1/1000) fordulhat elő.

A mellékhatások összesített előfordulási gyakorisága hasonló volt a telmizartán/hidroklorotiaziddal és a csak telmizartánnal kezeltek között azokban a randomizált, kontrollos klinikai vizsgálatokban, amelyeket 1471 beteg bevonásával végeztek el, akik vagy telmizartánt és hidroklorotiazidot (n = 835), vagy csak telmizartánt kaptak (n = 636). Nem állapítottak meg dózisfüggőségét a mellékhatások előfordulásával kapcsolatosan, továbbá nem mutattak ki összefüggést a betegek nemével, életkorával és rasszbeli hovatartozásával.

A mellékhatások táblázatos összefoglalása

Az alábbiakban szervrendszerek szerinti csoportosításban kerülnek felsorolásra azok a telmizartán + hidroklorotiazid kombinációval összefüggésbe hozható mellékhatás, amelyeket a klinikai vizsgálatokban a placebónál nagyobb gyakorisággal (p≤0,05) észleltek. A mellékhatások, melyeket a klinikai vizsgálatok során nem észleltek ugyan, de igazoltan előfordultak a különálló komponensek alkalmazásakor, az Actelsar HCT alkalmazása során is jelentkezhetnek

.

A mellékhatások gyakoriságuk alapján a következő konvenció alapján kerültek besorolásra: nagyon gyakori (≥ 1/10), gyakori (≥ 1/100-< 1/10), nem gyakori (≥ 1/1000-< 1/100), ritka

(≥ 1/10 000-< 1/1000), nagyon ritka (< 1/10 000), nem ismert (a gyakoriság a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg).

Az egyes gyakorisági kategóriákon belül a mellékhatások csökkenő súlyosság szerint kerülnek megadásra.

Fertőző betegségek és parazitafertőzések

Ritka:Bronchitis, pharyngitis, sinusitis

Immunrendszeri betegségek és tünetek

Ritka:Szisztémás lupus erythematosus fellángolása vagy aktiválódása1

Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek

Nem gyakori:

Hypokalaemia

Ritka:

Hyperuricaemia, hyponatraemia

Pszichiátriai kórképek

 

Nem gyakori:

Szorongás

Ritka:

Depresszió

Idegrendszeri betegségek és tünetek

 

Gyakori:

Szédülés

 

Nem gyakori:

Ájulás, paraesthesia

Ritka:

Insomnia, alvászavar

Szembetegségek és szemészeti tünetek

Ritka:

Látászavarok, homályos látás

A fül és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei

Nem gyakori:

Vertigo

Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek

Nem gyakori:

Tachycardia, arrhythmiák

Érbetegségek és tünetek

 

Nem gyakori:

Hypotonia, orthostaticus hypotonia

Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek

Nem gyakori:

Dyspnoe

Ritka:

Respirációs distressz (beleértve a pneumonitist és a pulmonalis

 

oedemát is)

Emésztőrendszeri betegségek és tünetek

Nem gyakori:

Hasmenés, szájszárazság, flatulencia

Ritka:

Hasi fájdalom, székrekedés, emésztési zavar, hányás, gastritis

Máj- és epebetegségek, illetve tünetek

Kóros májfunkciós értékek/májbetegség2

Ritka:

A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei

Ritka:

Angiooedema (halálos kimenetellel is), erythema, pruritus,

 

bőrkiütés, hyperhidrosis, urticaria

A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei

Nem gyakori:

Hátfájás, izomgörcs, myalgia

Ritka:

Arthralgia, izommerevség, végtagfájdalom

A nemi szervekkel és az emlőkkel kapcsolatos betegségek és tünetek

Nem gyakori:

Erectilis dysfunctio

Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók

Nem gyakori:

Mellkasi fájdalom

Ritka:

Influenzaszerű tünetek, fájdalom

Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei

Nem gyakori:

Emelkedett húgysavszint a vérben

Ritka:

Emelkedett kreatininszint a vérben, a vér emelkedett

 

kreatinin-foszfokináz- és emelkedett májenzimszintje

1A forgalomba hozatalt követően szerzett tapasztalatok alapján.

2A további információkat lásd a „A kiválasztott mellékhatások leírása” alpontban.

További információk az egyes hatóanyagokról

A készítmény összetevőinek önálló alkalmazása során korábban megfigyelt mellékhatások az Actelsar HCT-t szedő betegeknél is előfordulhatnak, még akkor is, ha ezeket a klinikai vizsgálatok során nem észlelték.

Telmizartán

A mellékhatások gyakorisága hasonló volt a placebóval és a telmizartánnal kezelt betegeknél.

A placebo-kontrollos klinikai vizsgálatok során a mellékhatások összesített gyakorisága általában hasonló volt a telmizartánnal kezelt betegek esetében (41,4%) és a placebo-kezelésben részesülőknél (43,9%). A következőkben felsorolt mellékhatások az összes eddig elvégzett klinikai vizsgálatokból származnak, ezeket a telmizartánnal kezelt hypertoniás résztvevőknél, illetve az 50 éves, vagy annál idősebb, a cardiovascularis események kialakulásának magas kockázatával rendelkező résztvevőknél észlelték.

Fertőző betegségek és parazitafertőzések

Nem gyakori:

Felső légúti fertőzések, húgyúti fertőzés, beleértve a cystitist is.

Ritka:

Sepsis, beleértve a halálos kimenetelű eseteket is3.

Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek

Nem gyakori:

Anaemia.

Ritka:

Eosinophilia, thrombocytopenia.

Immunrendszeri betegségek és tünetek

Ritka:

Túlérzékenység, anaphylaxiás reakciók.

Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek

Nem gyakori:

Hyperkalaemia.

Ritka:

Hypoglykaemia (cukorbetegeknél).

Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek

Nem gyakori:

Bradycardia.

Idegrendszeri betegségek és tünetek

 

Ritka:

Aluszékonyság.

Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek

Nem gyakori:

Köhögés.

Nagyon ritka:

Interstitialis tüdőbetegség3.

Emésztőrendszeri betegségek és tünetek

Ritka:

Gyomorpanaszok.

A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei

Ritka:

Ekzema, gyógyszer okozta kiütés, toxikus bőrkiütés.

A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei

Ritka:

Arthrosis, ínfájdalom.

Vese- és húgyúti betegségek és tünetek

Nem gyakori:

Vesekárosodás, beleértve a heveny veseelégtelenséget.

Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók

Nem gyakori:

Asthenia.

Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei

Ritka:

Csökkent hemoglobinszint.

3 A további információkat lásd a „A kiválasztott mellékhatások leírása” alpontban.

Hidroklorotiazid

A hidroklorotiazid hypovolaemiát okozhat, ill. annak súlyosbodását idézheti elő, aminek következtében felborulhat az elektrolitháztartás egyensúlya (lásd 4.4 pont).

Hidroklorotiazid-monoterápia során a következő, nem ismert gyakoriságú mellékhatásokat jelentették: Fertőző betegségek és parazitafertőzések

Nem ismert gyakoriságú:

Sialoadenitis.

Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek

Nem ismert gyakoriságú:

Aplasticus és haemolyticus anaemia, csontvelő-depresszió,

 

leukopenia, neutropenia, agranulocytosis, thrombocytopenia.

Immunrendszeri betegségek és tünetek

Nem ismert gyakoriságú:

Túlérzékenység, anaphylaxiás reakciók.

Endokrin betegségek és tünetek

 

Nem ismert gyakoriságú:

Nem megfelelően beállított diabetes mellitus.

Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek

Nem ismert gyakoriságú:

Étvágytalanság, étvágycsökkenés, elektrolit-zavarok,

 

hypercholesterinaemia, hyperglykaemia, hypovolaemia.

Pszichiátriai kórképek

 

Nem ismert gyakoriságú:

Nyugtalanság.

Idegrendszeri betegségek és tünetek

 

Nem ismert gyakoriságú:

Bizonytalanságérzet.

Szembetegségek és szemészeti tünetek

Nem ismert gyakoriságú:

Xanthopsia, akut myopia, akut szűkzugú glaucoma.

Érbetegségek és tünetek

 

Nem ismert gyakoriságú:

Necrotizáló vasculitis

Emésztőszervi betegségek és tünetek

 

Nem ismert gyakoriságú:

Pancreatitis, gyomorpanaszok.

Máj- és epebetegségek, illetve tünetek

 

Nem ismert gyakoriságú:

Hepatocellularis icterus vagy cholestaticus icterus.

A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei

Nem ismert gyakoriságú:

Lupus-szerű tünetegyüttes, fényérzékenységi reakciók, cutan

 

vasculitis, toxicus epidermalis necrolysis.

A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei

Nem ismert gyakoriságú:

Gyengeség.

Vese- és húgyúti betegségek és tünetek

Nem ismert gyakoriságú:

Interstitialis nephritis, vesekárosodás, glycosuria.

Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók

Nem ismert gyakoriságú:

Láz.

Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei

Nem ismert gyakoriságú:

Emelkedett trigliceridszint.

 

A kiválasztott mellékhatások leírása

Kóros májfunkciós értékek/májbetegségek

A telmizartánra vonatkozó posztmarketing tapasztalatok alapján kóros májfunkciós érték/májbetegség legtöbbször japán betegeknél fordult elő. Ezek a mellékhatások nagyobb valószínűséggel fordulnak elő a japán betegeknél.

Sepsis

A PRoFESS vizsgálatban a telmizartán esetében a placebóhoz képest a sepsis incidenciájának növekedését figyelték meg. A jelenség véletlen felfedezés vagy egy ez idáig ismeretlen mechanizmus következménye lehet (lásd 5.1 pont).

Interstitialis tüdőbetegség

A gyógyszer forgalomba hozatalát követően a telmizartán szedésével időbeli összefüggésben interstitialis tüdőbetegség eseteit jelentették, de ok-okozati kapcsolatot nem igazoltak.

Feltételezett mellékhatások bejelentése

A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni.

Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére, az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.

4.9 Túladagolás

Humán túladagolással kapcsolatosan csupán korlátozott információk állnak rendelkezésre a telmizartánra vonatkozóan. Nem ismert, hogy a hemodialízis milyen mértékben képes a hidroklorotiazidot eltávolítani.

Tünetek

A telmizartán túladagolás legmeghatározóbb tünetei a hypotonia és tachycardia, azonban bradycardiáról, szédülésről, hányásról, emelkedett szérum kreatininszintről és akut veseelégtelenségről is beszámoltak. A hidroklorotiazid túladagolás az erőteljes diuresis következében kialakuló elektrolithiánnyal (hypokalaemia, hypochloraemia) és hypovolaemiával hozható összefüggésbe. A túladagolás leggyakoribb jele és tünete a hányinger és az aluszékonyság. A hypokalaemia izomgörcsöket okozhat és/vagy súlyosbíthatja az egyidejűleg adott digitálisz glikozidok, ill. egyes antiarrhythmiás szerek okozta szívritmuszavarokat.

Kezelés

A telmizartán hemodialízissel nem távolítható el a vérkeringésből. A beteg állapotát gondosan monitorozni kell, tüneti és szupportív kezelés szükséges. A kezelés a bevétel óta eltelt időtartamtól és a tünetek súlyosságától függ. A javasolt intézkedések között szerepel a hánytatás és/vagy a gyomormosás. a túladagolás kezelésében kedvező hatásúnak bizonyulhat az aktív szén is. A szérum elektrolitok és a kreatinin szintjét gyakran kell ellenőrizni. Hypotonia kialakulása esetén a beteget hanyatt kell fektetni, és gyors intravénás elektrolit-, illetve folyadékpótlást kell alkalmazni.

5. FARMAKOLÓGIAI TULAJDONSÁGOK

5.1 Farmakodinámiás tulajdonságok

Farmakoterápiás csoport: Angiotenzin II-antagonisták és diuretikumok, ATC kód: C09DA07

Az Actelsar HCT az angiotenzin II-receptor-antagonista telmizartán és a tiazid-diuretikum hidroklorotiazid kombinációja. Ezen összetevők kombinációja additív vérnyomáscsökkentő hatással rendelkezik és nagyobb mértékben csökkenti a vérnyomást, mint a komponensek önmagukban. A

naponta egyszer adott Actelsar HCT a teljes terápiás dózistartományban hatékonyan és kíméletesen csökkenti a vérnyomást.

A telmizartán per os adható, hatékony és szelektív angiotenzin II, 1-es típusú (AT1) receptor-antagonista. A receptorhoz nagy affinitással kötődő telmizartán leszorítja az angiotenzin II-t az annak ismert farmakológiai hatásait közvetítő AT1 receptor altípusról. Nem fejt ki semmilyen parciális agonista hatást az AT1 receptoron. Szelektíven kötődik az AT1 receptorokhoz, a kötődés tartós. A telmizartán nem mutat affinitást más receptorokhoz (pl. AT2- vagy egyéb, kevésbé karakterisztikus AT receptorok). Ezeknek a receptoroknak a funkcionális szerepe nem ismert, miként az sem, hogy az angiotenzin II - melynek szintjét a telmizartán emeli – előidézheti-e a hyperstimulációjukat. A telmizartán csökkenti a plazma aldoszteronszintjét és a humán plazmában nem gátolja a reninaktivitást, illetve nem blokkolja az ioncsatornákat. Nem gátolja a bradykinin lebontását is végző angiotenzin-konvertáló enzimet (kinináz II). Ezért várhatóan nem potencírozza a bradykinin-közvetítette mellékhatásokat.

Egészséges önkénteseknél 80 mg telmizartán alkalmazásával szinte teljes mértékben kiküszöbölhető az angiotenzin II által kiváltott vérnyomás-emelkedés. Ez a gátló hatás 24 órán keresztül érvényesül és még 48 óra múlva is kimutatható.

A telmizartán első dózisának beadását követően a vérnyomáscsökkentő hatás fokozatosan, 3 óra alatt alakul ki. A maximális antihipertenzív hatás rendszerint a terápia elindítását követő 4-8 hét múlva érhető el, és hosszú távú kezelés esetén is fennmarad. Az ambuláns vérnyomás-monitorozás eredményei alapján a vérnyomáscsökkentő hatás 24 órán keresztül tartósan fennmarad, beleértve ebbe a következő dózis bevétele előtti utolsó 4 órát is. Ezt megerősítették a maximális hatás időpontjában, ill. közvetlenül a következő dózis adása előtt végzett mérések (a placebo-kontrollos klinikai vizsgálatokban a legalacsonyabb, illetve a csúcskoncentrációk aránya egyenletesen 80% felett maradt 40 mg, ill. 80 mg telmizartán dózisok alkalmazása esetén).

Hypertoniás betegeknél a telmizartán a szívfrekvenciára gyakorolt hatás nélkül módosítja mind systolés, mind a diastolés vérnyomást. A telmizartán vérnyomáscsökkentő hatásának erőssége nem marad el más vegyületcsoportokba tartozó antihipertenzívumokétól (ezt igazolják a telmizartánt amlodipinnel, atenolollal, enalaprillal, hidroklorotiaziddal és a lizinoprillal összehasonlító klinikai vizsgálatok).

A telmizartán-kezelés hirtelen leállítását követően a vérnyomás fokozatosan, néhány nap alatt tér vissza a kezelés előtti értékre, rebound vérnyomás-emelkedés nélkül.

A telmizartán-kezelésben részesülő betegeknél szignifikánsan ritkábban jelentkezett a száraz köhögés, mint az angiotenzin-konvertáló enzimgátlóval kezelt betegeknél, azokban a klinikai vizsgálatokban, amelyekben a két antihipertenzív kezelés direkt összehasonlítását végezték.

Cardiovascularis prevenció

Az ONTARGET (ONgoing Telmizartán Alone and in Combination with Ramipril Global Endpoint Trial) vizsgálatban a telmizartán, a ramipril valamint a telmizartán és ramipril kombinációjának 25.620, olyan 55 évnél idősebb beteg cardiovascularis kimenetélére kifejtett hatását hasonlították össze, akiknek az anamnézisében koszorúér-betegség, stroke, TIA, perifériás érbetegség vagy szervkárosodással (pl. retinopathiával, balkamra hipertrófiával, makro- vagy mikroalbuminuriával) járó 2-es típusú diabetes mellitus szerepelt, ami a cardiovascularis események szempontjából rizikópopuláció.

A betegek véletlen besorolás alapján kerültek a következő három csoport valamelyikébe: telmizartán 80 mg (n = 8542), ramipril 10 mg (n = 8576), vagy 80 mg telmizartán és 10 mg ramipril kombinácáiója (n = 8502), és a betegeket átlagosan 4,5 évig követték.

A telmizartán a ramiprilhez hasonló hatást mutatott a cardiovascularis halálozás, nem fatális myocardialis infarctus, nem fatális stroke és pangásos szívelégtelenség miatti kórházi kezelés elsődleges összetett végpontjának csökkentésében. Az elsődleges végpont incidenciája hasonló volt a telmizartán (16,7%) és a ramipril (16,5%) csoportokban. A relatív hazárd a telmizartán esetén a

ramiprilhez képest 1,01 volt (97,5% CI 0,93-1,10, p (non-inferioritás) = 0,0019 1,13-as határnál). Az összmoralitás a telmizartánnal kezelt betegeknél 11,6%, a ramiprillal kezelteknél 11,8% volt.

A telmizartán a ramiprilhez hasonlóan hatékony volt a következő, előre meghatározott másodlagos végpontok esetében: cardiovascularis halálozás, nem fatális myocardialis infarctus és nem fatális stroke [0,99 (97,5% CI 0,90 – 1,08, p (non-inferiority) = 0,0004)], ezek voltak a ramipril hatását a placebóval szemben vizsgáló HOPE (Heart Outcomes Prevention Evaluation Study) referencia vizsgálat elsődleges végpontjai.

A TRANSCEND vizsgálatban ACE-inhibitorral szemben intoleráns, egyébként az ONTARGET vizsgálat beválasztási kritériumainak megfelelő betegeket randomizáltak, akik a standard kezelésen felül 80 mg telmizartánt (n = 2954) vagy placebót (n = 2972) kaptak. A követés átlagos időtartama 4 év és 8 hónap volt. Nem találtak statisztikailag szignifikáns különbséget az elsődleges összetett végpont (cardiovascularis halálozás, nem fatális myocardialis infarctus, nem fatális stroke vagy

kórházi kezelést igénylő pangásos szívelégtelenség) incidenciájában (15,7% a telmizartán, és 17,0% a placebo csoportban, relatív hazárd 0,92 (95% CI 0,81-1,05, p=0,22)). A telmizartán a placebóhoz képest előnyösebbnek bizonyult a cardiovascularis halálozás, nem fatális myocardialis infarctus és nem fatális stroke előre meghatározott másodlagos összetett végpontja szempontjából [0,87 (95% CI 0,76 – 1,00, p = 0,048)]. A cardiovascularis mortalitásra kifejtett előnyös hatásra vonatkozó bizonyítékot nem találtak (relatív hazárd 1,03, 95% CI 0,85 – 1,24).

Két nagy, randomizált, kontrollos vizsgálatban (ONTARGET [ONgoing Telmisartan Alone and in combination with Ramipril Global Endpoint Trial] és VA NEPHRON-D [The Veterans Affairs Nephropathy in Diabetes]) vizsgálták az ACE-gátló és angiotenzin-II-receptor-blokkoló kombinált alkalmazását.

Az ONTARGET vizsgálatot olyan betegeken végezték, akiknek a kórtörténetében cardiovascularis vagy cerebrovascularis betegség, vagy szervkárosodással járó II-es típusú diabetes mellitus szerepelt. A VA NEPHRON-D vizsgálatot II-es típusú diabetesben és diabeteses nephropathiában szenvedő betegeken végezték.

Ezek a vizsgálatok nem mutattak ki szignifikánsan előnyös hatásokat a renalis és/vagy cardiovascularis kimenetel és a mortalitás vonatkozásában, miközben a monoterápia esetén megfigyelthez képest nőtt a hyperkalaemia, akut veseelégtelenség és/vagy hypotonia kockázata. A hasonló farmakodinámiás tulajdonságok alapján ezek az eredmények más ACE-gátlók és angiotenzin-II-receptor-blokkolók esetében is relevánsak.

Az ACE-gátlók és angiotenzin-II-receptor-blokkolók egyidejű alkalmazása diabeteses nephropathiaban szenvedő betegeknél így tehát nem javasolt

Az ALTITUDE (Aliskiren Trial in Type 2 Diabetes Using Cardiovascular and Renal Disease Endpoints) vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsák, előnyös-e a standard ACE-gátló vagy angiotenzin-II-receptor-blokkoló kezelés kiegészítése aliszkirennel II-es típusú diabetesben és krónikus vesebetegségben, illetve cardiovascularis betegségben vagy mindkettőben szenvedő betegeknél. A vizsgálatot idő előtt leállították, mert nőtt a mellékhatások kockázata. A cardiovascularis eredetű halál és a stroke szám szerint gyakoribb volt az aliszkiren csoportban, mint a placebo csoportban, és a jelentős mellékhatások illetve súlyos mellékhatások (hyperkalaemia, hypotonia és veseműködési zavar) is gyakoribbak voltak az aliszkiren csoportban, mint a placebo csoportban.

A köhögés és az angioödéma ritkábban jelentkezett a telmizartánnal kezelt, mint a ramiprillel kezelt betegek esetében, míg hypotonia a telmizartán esetében jelentkezett gyakrabban.

A telmizartán és a ramipril kombinációja nem volt előnyösebb az önmagában alkalmazott ramiprilnél vagy telmizartánnál. A cardiovascularis mortalitás és az összmortalitás számszerűleg gyakoribb volt a kombináció esetén. Ezen kívül lényegesen nagyobb gyakorisággal fordult elő hyperkalaemia, veseelégtelenség, hypotonia és syncope a kombinációs ágon. Ezért a telmizartán és ramipril kombinációja nem javasolt ebben a populációban.

A PRoFESS („Prevention Regimen For Effectively avoiding Second Strokes”) vizsgálatba bevont, közelmúltban stroke-on átesett, 50 éves vagy annál idősebb betegeknél a telmizartánnal kezelteknél a

sepsis incidenciájának növekedését figyelték meg a placebóhoz képest (0,70% vs. 0,49%) [RR 1,43 (95%-os konfidencia intervallum, 1,00 – 2,06)]. A fatális kimenetellel járó sepsis eseteinek incidenciája a placebót szedőkhöz képest (0,16%) a telmizartánt szedő betegeknél növekedett (0,33%) [RR 2,07 (95%-os konfidencia intervallum, 1,14 – 3,76)]. A telmizartán alkalmazása során a sepsis incidenciájának megfigyelt növekedése véletlen felfedezés vagy egy ez idáig ismeretlen mechanizmus következménye lehet.

A hidroklorotiazid tiazid-típusú diuretikum. A tiazidok vérnyomáscsökkentő hatásának mechanizmusa nem teljesen ismert. A tiazidok az elektrolit-reabszorpció renalis tubularis mechanizmusára hatnak, közvetlenül és hozzávetőleg azonos mértékben fokozva a nátrium- és a kloridürítést. A hidroklorotiazid vizelethajtó hatása csökkenti a plazmatérfogatot és fokozza a plazma reninaktivitást, valamint az aldoszteron-kiválasztást. Ennek következtében nő a vizelettel ürülő kálium és bikarbonát mennyisége; csökken a szérum káliumszint. A tiazidokkal együtt adott telmizartán – feltehetően a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer gátlása révén – ellensúlyozhatja a vizelethajtók káliumürítést fokozó hatását. Hidroklorotiazid bevétele után a diuretikus hatás 2 órán belül jelentkezik, kb. 4 óra elteltével tetőzik, és kb. 6-12 órán keresztül megmarad.

Epidemiológiai vizsgálatok tapasztalatai alapján a hosszú távú hidroklorotiazid-kezelés mérsékli a cardiovascularis morbiditást és mortalitást.

Az állandó dózisösszetételű kombinációban alkalmazott telmizartán/HCT-kezelés mortalitásra és szív-érrendszeri morbiditásra kifejtett hatásai egyelőre nem ismertek.

5.2 Farmakokinetikai tulajdonságok

Úgy tűnik, hogy a hidroklorotiazid és a telmizartán együttadása egészséges önkénteseknél egyik összetevő farmakokinetikáját sem befolyásolja.

Felszívódás

Telmizartán: per os alkalmazva, a telmizartán plazmaszintje 0,5-1,5 órával a bevétel után éri el a csúcsértéket. A telmizartán abszolút biohasznosulása 40 mg-os és 160 mg-os dózis alkalmazása után sorrendben 42%, illetve 58%. A táplálék kismértékben csökkenti a telmizartán biohasznosulását,

40 mg-os tabletta adása után kb. 6%-kal, 160 mg-os dózis után kb. 19%-kal csökken a plazmakoncentráció-idő görbe alatti terület (AUC). A gyógyszer bevétele után 3 órával már nincs különbség az éhgyomorra, ill. étkezés közben alkalmazott telmizartán plazmakoncentrációja között. Az AUC csekély mértékű csökkenése feltehetően nem csökkenti a telmizartán terápiás hatását. A per os alkalmazott telmizartán farmakokinetikája a 20-160 mg-os dózistartományban nem lineáris, a dózis növelésével aránytalanul emelkedik a plazmaszint (a Cmax és az AUC értéke). Ismételt adagolás esetén a telmizartán nem akkumulálódik számottevően a plazmában.

Hidroklorotiazid: telmizartán/hidroklorotiazid per os alkalmazásakor kb. 1-3 óra múlva mérhető a hidroklorotiazid plazma-csúcskoncentrációja. A kumulatív renalis kiválasztás alapján a hidroklorotiazid biohasznosulása kb. 60%-os volt.

Eloszlás

A telmizartán nagymértékben (>99,5%) kötődik a plazmafehérjékhez, elsősorban az albuminhoz és az alfa-1-savanyú glikoproteinhez. Az állandó plazmaszint kialakulása után mérhető látszólagos eloszlási térfogat hozzávetőleg 500 liter, ami további szöveti kötődést jelez.

A hidroklorotiazid 68%-a kötődik plazmafehérjékhez; a látszólagos eloszlási térfogat 0,83-1,14 l/kg.

Biotranszformáció

A telmizartán glükuronid-konjugációval metabolizálódik, egy farmakológiailag inaktív acilglükuroniddá. Embernél az anyavegyület glükuronidja a telmizartán egyetlen azonosított metabolitja. 14C-izotóppal jelzett telmizartán egyszeri adagjának adása utána a plazmában mért radioaktivitás kb. 11%-a származik a glükuronidtól. A telmizartán metabolizmusában nem vesznek részt a citokróm P450 izoenzimek.

A hidroklorotiazid emberben nem metabolizálódik.

Elimináció

Telmizartán: az intravénásan vagy per os adott, 14C-izotóppal jelzett telmizartán dózis túlnyomó része (>97%) az epébe választódott ki és a széklettel ürült A vizeletben csupán nyomokban volt kimutatható. A per os alkalmazott telmizartán teljes plazmaclearance-e >1500 ml/perc. A terminális elminiációs felezési idő > 20 óra volt.

A hidroklorotiazid szinte teljes mennyisége változatlan formában ürül a vizelettel. A per os adag kb. 60%-a 48 órán belül kiürül a szervezetből. A renalis clearance kb. 250-300 ml/perc. A hidroklorotiazid terminális eliminációs felezési ideje 10-15 óra.

Különleges populációk

Idős betegek

Idős betegeknél a telmizartán farmakokinetikája nem különbözik a 65 évesnél fiatalabbaknál tapasztalttól.

Nem

A telmizartán plazmaszintje általában 2-3-szor magasabb a nőknél, mint a férfiaknál. Ennek ellenére, a klinikai vizsgálatok során nem észlelték, hogy a nőknél kifejezettebb lenne a vérnyomáscsökkentő hatás, ill. gyakrabban jelentkezne orthostaticus hypotonia. Az adagolás módosítására nincs szükség. A hidroklorotiazid plazmakoncentrációja nőknél inkább magasabb volt, mint a férfiak esetében, ennek azonban klinikai szempontból nem tulajdonítanak jelentőséget.

Vesekárosodás

A telmizartán eliminációjában nincs szerepe a renalis kiválasztásnak. Az enyhe-közepesen súlyos vesekárosodásban (kreatinin-clearance 30-60 ml/perc, átlagosan 50 ml/perc) szenvedőknél szerzett csekély tapasztalatok alapján a beszűkült veseműködésű betegek kezelésekor nem szükséges módosítani az adagolást. A telmizartán hemodialízissel nem távolítható el a vérkeringésből. Vesekárosodásban csökken a hidroklorotiazid eliminációjának sebessége. Egy klinikai vizsgálatban átlagosan 90 ml/perc kreatinin-clearance esetén a betegeknél a hidroklorotiazid eliminációs felezési ideje megnőtt. Funkcionálisan anephriás betegeknél kb. 34 óra az eliminációs felezési idő.

Májkárosodás

Májkárosodásban szenvedő betegekkel végzett farmakokinetikai vizsgálatok eredményei alapján a telmizartán abszolút biohasznosulása közel 100%-ig fokozódhat. Az eliminációs felezési idő nem változik a májkárosodásban szenvedőknél.

5.3 A preklinikai biztonságossági vizsgálatok eredményei

A preklinikai biztonságossági vizsgálatok során, amikor telmizartánt és hidroklorotiazidot együtt adtak normotenziós patkányoknak és kutyáknak, a klinikai terápiás tartománynak megfelelő dózisokban, nem észleltek új hatásokat azokon kívül, melyek a kombináció összetevőinek monoterápiás alkalmazása kapcsán már ismertek voltak. A toxikológiai eredmények a humán terápiás alkalmazás szempontjából valószínűleg nem relevánsak.

Az angiotenzin-konvertáló enzimgátlókkal és angiotenzin II-receptor-antagonistákkal végzett preklinikai vizsgálatokból is jól ismert toxikológiai eredmények a következők voltak: a vörösvérsejt paraméterek (vörösvérsejtszám, haemoglobinszint és haematocritérték) csökkenése, a vese haemodinamikai paramétereinek változása (a karbamidnitrogén- és a kreatininszint emelkedése), a plazma reninaktivitás fokozódása, a juxtaglomerularis sejtek hypertrophiája/hyperplasiája, továbbá a gyomornyálkahártya károsodása. A gyomorléziók élettani sóoldat per os adásával és az állatok csoportos elhelyezésével megelőzhetők vagy legalábbis mérsékelhetők voltak. Kutyáknál a vesetubulusok kitágulását és atrophiáját figyelték meg. Feltételezik, hogy ezek a változások a telmizartán farmakológiai aktivitására vezethetők vissza.

Teratogén hatása egyértelműen nem bizonyított, a telmizartán toxikus dózistartományában megfigyeltek az utódok postnatalis fejlődésére kifejtett olyan hatást, mint pl. alacsonyabb testtömeg és késleltetett szemnyitás.

A telmizartán in vitro kísérletekben nem mutatott mutagén vagy releváns klasztogén aktivitást, és patkánynál, valamint egérnél nem volt kimutatható karcinogén hatása. A hidroklorotiaziddal végzett kísérletek ellentmondó eredményeket hoztak a genotoxikus, ill. rákkeltő hatás tekintetében, néhány kísérleti modellen. Mindazonáltal a hidroklorotiazid terápiás alkalmazása során szerzett bőséges tapasztalat nem támasztja alá, hogy fokozná a daganatképződés gyakoriságát.

A telmizartán/hidroklorotiazid kombináció foetotoxikus potenciálját illetően lásd a 4.6 pontot.

6. GYÓGYSZERÉSZETI JELLEMZŐK

6.1 Segédanyagok felsorolása

Magnézium-sztearát (E470b)

Kálium-hidroxid

Meglumin

Povidon

A-típusú karboximetil-keményítő-nátrium

Mikrokristályos cellulóz

Mannit (E421)

6.2 Inkompatibilitások

Nem értelmezhető.

6.3 Felhasználhatósági időtartam

Az Al/Al buborékcsomagolás és a HDPE tablettatartályok esetében: 2 év

Az Al/PVC/PVDC buborékcsomagolás esetében: 1 év

6.4 Különleges tárolási előírások

Az Al/Al buborékcsomagolásra és a HDPE tablettatartályra vonatkozóan:

Ez a gyógyszer nem igényel különleges tárolást.

Az Al/PVC/PVDC buborékcsomagolásra vonatkozóan:

Legfeljebb 30°C-on tárolandó.

6.5 Csomagolás típusa és kiszerelése

Al/Al buborékcsomagolás, Al/PVC/PVDC buborékcsomagolás és LDPE zárókupakkal ellátott, szilícium-dioxid nedvességmegkötőt tartalmazó HDPE tablettatartály.

Al/Al buborékcsomagolás: 14, 28, 30, 56, 84, 90 és 98 tabletta

Al/PVC/PVDC buborékcsomagolás: 14, 28, 56, 84, 90 és 98 tabletta

Tablettatartály: 30, 90 és 250 tabletta.

Nem feltétlenül mindegyik kiszerelés kerül kereskedelmi forgalomba.

6.6 A megsemmisítésre vonatkozó különleges óvintézkedések és egyéb, a készítmény kezelésével kapcsolatos információk

Amegsemmisítésre vonatkozóan nincsenek különleges előírások.

7. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJA

Actavis Group PTC ehf. Reykjavíkurvegur 76-78 220 Hafnarfjörður Izland

8. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY SZÁMA(I)

EU/1/13/817/014

EU/1/13/817/044

EU/1/13/817/015

EU/1/13/817/016

EU/1/13/817/017

EU/1/13/817/018

EU/1/13/817/019

EU/1/13/817/020

EU/1/13/817/021

EU/1/13/817/022

EU/1/13/817/023

EU/1/13/817/024

EU/1/13/817/025

EU/1/13/817/026

EU/1/13/817/027

EU/1/13/817/028

9. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY ELSŐ KIADÁSÁNAK/ MEGÚJÍTÁSÁNAK DÁTUMA

Az első kiadás dátuma: 13. Március 2013

10. A SZÖVEG ELLENŐRZÉSÉNEK DÁTUMA

A gyógyszerről részletes információ az Európai Gyógyszerügynökség internetes honlapján (http://www.ema.europa.eu/) található.

1. A GYÓGYSZER NEVE

Actelsar HCT 80 mg/25 mg tabletta

2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL

80 mg telmizartán és 25 mg hidroklorotiazid tablettánként.

A segédanyagok teljes listáját lásd a 6.1 pontban.

3. GYÓGYSZERFORMA

Tabletta.

Az Actelsar HCT 80 mg/25 mg tabletta fehér vagy csaknem fehér, 9,0 × 17,0 mm méretű, ovális, mindkét oldalán domború tabletta, egyik oldalán „TH”, a másikon „25” jelöléssel.

4. KLINIKAI JELLEMZŐK

4.1 Terápiás javallatok

Essentialis hypertonia kezelése.

Az Actelsar HCT állandó dózisösszetételű (80 mg telmizartánt és 25 mg hidroklorotiazidot tartalmazó) kombinált készítmény azon felnőttek számára javallott, akiknek a vérnyomása Actelsar HCT

80 mg/12,5 mg (80 mg telmizartán/12,5 mg hidroklorotiazid) tablettával nem állítható be megfelelően, vagy ha a felnőtt állapota korábban a külön adott telmizartán és hidroklorotiazid mellett stabilizálódott.

4.2 Adagolás és alkalmazás

Adagolás

Az Actelsar HCT azon betegeknél alkalmazható, akiknek vérnyomását telmizartán monoterápiával nem lehet megfelelően beállítani. Az állandó összetételű kombináció alkalmazása előtt ajánlott az összetevők dózisát külön-külön, egyénre szabottan beállítani. Amikor az klinikailag indokolt, közvetlenül át lehet térni monoterápiáról az állandó kombináció alkalmazására.

-Napi egy Actelsar HCT 80 mg/25 mg tabletta adható azoknak a betegeknek, akiknek a vérnyomása nem normalizálható Actelsar HCT 80 mg/12,5 mg tablettával, illetve azoknak, akiknek állapota korábban a külön adott telmizartán és hidroklorotiazid mellett stabilizálódott.

Az Actelsar HCT 40 mg/12,5 mg és 80 mg/12,5 mg hatáserősségben is kapható.

Különleges populációk

Vesekárosodásban szenvedő betegek

A veseműködés időszakos ellenőrzése ajánlott (lásd 4.4 pont).

Májkárosodásban szenvedő betegek

Enyhe vagy közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél a dózis nem haladhatja meg a napi egy Actelsar HCT 40 mg/12,5 mg tablettát. Súlyos májkárosodásban az Actelsar HCT

alkalmazása nem javallt. Tiazidokat károsodott májműködésű betegeknél körültekintően kell alkalmazni (lásd 4.4 pont).

Idős betegek

A dózis módosítása nem szükséges.

Gyermekpopuláció

Az Actelsar HCT hatásosságát és biztonságosságát gyermekek és 18 évesnél fiatalabb serdülők esetében nem igazolták. Nem állnak rendelkezésre adatok.

Az alkalmazás módja

Az Actelsar HCT tablettát naponta egyszer, szájon át, folyadékkal kell bevenni étkezés alatt vagy attól függetlenül.

4.3 Ellenjavallatok

-A készítmény hatóanyagaival vagy a 6.1 pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység.

-Más szulfonamidszármazékokkal szembeni túlérzékenység (tekintve, hogy a hidroklorotiazid szulfonamidszármazék).

-A terhesség második és harmadik trimesztere (lásd 4.4 és 4.6 pont).

-Cholestasis és az epeutak obstructiv rendellenességei.

-Súlyos májkárosodás.

-Súlyos vesekárosodás (kreatinin-clearance < 30 ml/perc).

-Refrakter hypokalaemia, hypercalcaemia.

Az Actelsar HCT egyidejű alkalmazása aliszkirentartalmú készítményekkel ellenjavallt diabetes mellitusban szenvedő vagy károsodott veseműködésű betegeknél (GFR < 60 ml/perc/1,73 m2) szenvedő betegeknél (lásd 4.5 és 5.1 pont).

4.4 Különleges figyelmeztetések és az alkalmazással kapcsolatos óvintézkedések

Terhesség

Angiotenzin II-receptor-antagonistával történő kezelést terhesség alatt nem szabad elkezdeni. Hacsak az angiotenzin II-receptor-antagonistával végzett kezelés folytatása nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeket olyan más antihipertenzív terápiára kell átállítani, melynek a terhesség alatti alkalmazásra vonatkozó biztonságossági profilja megalapozott. Terhesség megállapítását követően az angiotenzin II-receptor-antagonista szedését azonnal abba kell hagyni és amennyiben lehetséges, alternatív kezelést kell elkezdeni (lásd 4.3 és 4.6 pont).

Májkárosodás

Az Actelsar HCT nem adható cholestasisban, epeút elzáródásban, vagy súlyos májelégtelenségben szenvedő betegeknek (lásd 4.3 pont), ugyanis a telmizartán javarészt az epével ürül ki a szervezetből. Ezeknél a betegeknél a telmizartán hepaticus clearance-ének csökkenése várható.

Továbbá, az Actelsar HCT-t károsodott májműködésű, vagy progrediáló májbetegségben szenvedő betegeknél körültekintően kell alkalmazni, mivel ezekben az állapotokban a folyadék- és elektrolitháztartás egyensúlyának kisebb változásai is májkómát idézhetnek elő. Az Actelsar HCT májkárosodásban szenvedő betegeknél történő alkalmazására vonatkozóan nincsenek klinikai tapasztalatok.

Renovascularis hypertonia

Fokozott a súlyos hypotonia és veseelégtelenség kialakulásának veszélye, amikor kétoldali arteria renalis szűkületben, vagy az egyetlen funkcionáló vese artériájának szűkületében szenvedő betegeket kezelnek a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszerre ható gyógyszerekkel.

Vesekárosodás és vesetranszplantáció

Az Actelsar HCT nem adható súlyos vesekárosodásban (kreatinin-clearance < 30 ml/perc) (lásd

4.3 pont) szenvedő betegeknek. A telmizartán/hidroklorotiazid friss veseátültetésen átesett betegeknél történő alkalmazására vonatkozóan nincsenek tapasztalatok. Enyhe és közepesen súlyos vesekárosodásban szenvedők Actelsar HCT-kezelésére vonatkozóan kevés a tapasztalat, ezért célszerű időszakosan ellenőrizni a szérum kálium-, kreatinin- és húgysavszintjét.

Vesekárosodásban szenvedő betegeknél a tiazid-diuretikumok adása kapcsán azotaemia fordulhat elő.

Intravascularis hypovolaemia

Tünetekkel járó hypotonia léphet fel - különösen a gyógyszer első dózisa után - azoknál a betegeknél, akiknél a nagydózisú diuretikus kezelés, diétás sómegvonás, hasmenés vagy hányás következtében kifejezett volumen- és/vagy nátriumhiány alakult ki. Az Actelsar HCT adagolásának elkezdése előtt ezeket az állapotokat normalizálni kell.

A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer (RAAS) kettős blokádja

Bizonyíték van rá, hogy az ACE-gátlók, angiotenzin-II-receptor-blokkolók vagy aliszkiren egyidejű alkalmazása fokozza a hypotonia, hyperkalaemia és csökkent veseműködés (beleértve az akut veseelégtelenség) kockázatát. A RAAS ACE-gátlók, angiotenzin-II-receptor-blokkolók vagy aliszkiren kombinált alkalmazásával történő kettős blokádja ezért nem javasolt (lásd 4.5 és 5.1 pont). Ha a kettős-blokád kezelést abszolút szükségesnek ítélik, ez csak szakorvos felügyeletével, a vesefunkció, elektrolit szintek és a vérnyomás gyakori és szoros ellenőrzése mellett történhet.

Az ACE-gátlók és angiotenzin-II-receptor-blokkolók egyidejű alkalmazása diabeteses nephropathiaban szenvedő betegeknél nem javasolt.

Egyéb, a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer stimulációjával járó állapotok

Olyan betegeknél, akiknek a vascularis tónusa és a vesefunkciója elsősorban a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer aktivitásától függ (pl. súlyos pangásos szívelégtelenségben vagy vesebetegségben, többek között az arteria renalis stenosisában szenvedő betegeknél), az erre a rendszerre ható gyógyszerekkel végzett kezelés akut hypotoniával, hyperazotaemiával, oliguriával vagy ritkán akut veseelégtelenséggel hozható összefüggésbe (lásd 4.8 pont).

Primer aldosteronismus

A primer aldosteronismusban szenvedő betegek általában nem reagálnak a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer gátlásán keresztül ható gyógyszerekre, ezért az Actelsar HCT alkalmazása ilyen esetekben nem javasolt.

Aorta- és mitralis stenosis, hypertrophiás obstructiv cardiomyopathia

Egyéb vasodilatatorokhoz hasonlóan fokozott óvatosság ajánlott aorta- vagy mitralis stenosisban vagy hypertrophiás obstructiv cardiomyopathiában szenvedő betegeknél.

Anyagcsere- és endokrin hatások

A tiazid-kezelés ronthatja a glükóz-toleranciát, ugyanakkor a telmizartán-kezelés alatt álló és egyidejűleg inzulin- vagy antidiabetikus terápiában is részesülő diabeteses betegeknél hypoglykaemia fordulhat elő. Ezért az ilyen betegeknél megfontolandó a vércukorszint ellenőrzése, továbbá indokolt

esetben az inzulin vagy az antidiabetikumok adagjának módosítása is szükségessé válhat. A latens diabetes a tiazid-kezelés ideje alatt manifesztálódhat.

A tiazid-diuretikumok alkalmazásának következményeként emelkedik a szérum koleszterin- és trigliceridszint, bár az Actelsar HCT tablettában található, 12,5 mg-os dózissal kapcsolatosan alig vagy egyáltalán nem észleltek ilyen hatást. A tiazid-kezelés során hyperuricaemia, ill. típusos köszvényes roham alakulhat ki.

Elektrolitegyensúly-zavar

Mint a diuretikummal kezelt betegeknél általában, megfelelő időközönként meg kell határozni a szérum-elektrolitok szintjét.

A tiazidok, köztük a hidroklorotiazid, felboríthatják a folyadék- vagy az elektrolitháztartás egyensúlyát (hypokalaemia, hyponatraemia és hypochloraemiás alkalosis alakulhat ki). A folyadék- vagy az elektrolitháztartás zavarának figyelmeztető jelei a szájszárazság, szomjúságérzés, gyengeség, levertség, álmosság, nyugtalanság, izomfájdalmak vagy -görcsök, izomgyengeség, alacsony vérnyomás, oliguria, tachycardia, gastrointestinalis zavarok, pl. émelygés, hányás (lásd 4.8 pont).

-Hypokalaemia

Bár a tiazid-diuretikumokkal végzett kezelés ideje alatt kialakulhat hypokalaemia, az egyidejűleg alkalmazott telmizartán csökkentheti a diuretikum okozta hypokalaemiát. Fokozott a hypokalaemia kockázata májcirrózisban szenvedőknél, gyorsan kialakuló diuresis esetén, elégtelen per os elektrolitbevitel során, továbbá egyidejű kortikoszteroid- vagy adrenokortikotróp hormonnal (ACTH) végzett terápia alatt (lásd 4.5 pont).

-Hyperkalaemia

Ezzel ellentétben, az Actelsar HCT telmizartán komponense angiotenzin II (AT1)-receptorokat gátló hatásának köszönhetően hyperkalaemia fordulhat elő. Jóllehet az Actelsar HCT alkalmazása során nem dokumentáltak klinikailag jelentős hyperkalaemiát, a hyperkalaemia kialakulásának kockázati tényezői közé tartozik a veseelégtelenség és/vagy a szívelégtelenség, valamint a diabetes mellitus. Kálium-megtakarító diuretikumok, káliumpótló készítmények, ill. káliumtartalmú sópótlók csak kellő körültekintés mellett adhatók Actelsar HCT-vel együtt (lásd 4.5 pont).

-Hyponatraemia és hypochloraemiás alkalosis

Nincs arra bizonyíték, hogy az Actelsar HCT csökkentené vagy megelőzné a diuretikum-okozta hyponatraemia kialakulását. A kloridhiány rendszerint csekély, általában nem szükséges korrigálni.

-Hypercalcaemia

A tiazidok csökkenthetik a vizelettel történő kalciumürítést, ill. a szérum kalciumszint intermittáló és kismértékű emelkedését idézhetik elő, a kalcium-anyagcsere ismert rendellenességeinek fennállása nélkül. A kifejezett hypercalcaemia lappangó hyperparathyreosis jele lehet. A mellékpajzsmirigy-működés vizsgálatok elvégzése előtt fel kell függeszteni a tiazidok adását.

-Hypomagnesaemia

A tiazidok igazoltan fokozzák a vizelettel történő magnézium-ürítést, emiatt hypomagnesaemia alakulhat ki (lásd 4.5 pont).

Etnikai különbségek

Egyéb angiotenzin II-receptor-antagonistákhoz hasonlóan a telmizartán is egyértelműen kevésbé csökkenti a vérnyomást a fekete bőrű, mint nem fekete bőrű betegeknél. Ennek feltehetően az az oka, hogy a fekete bőrű hypertoniás populációban gyakoribb az alacsony reninszint.

Egyéb

Csakúgy, mint más antihipertenzív szerek esetében, ischaemiás szívbetegségben vagy ischaemiás cardiovascularis betegségben a vérnyomás túlzott csökkentése myocardialis infarctus vagy stroke kialakulásához vezethet.

Általános megfontolások

Hidroklorotiaziddal szemben túlérzékenységi reakció előfordulhat azoknál a betegeknél, akiknek anamnézisében allergia vagy asthma bronchiale szerepel, de azoknál is, akiknek nincs a kórelőzményében ilyen betegség, nagyobb azonban a valószínűsége a pozitív kórelőzmény esetén. Tiazid-diuretikumokkal kezelt betegeknél systemás lupus erythematosus fellángolását vagy aktiválódását észlelték.

Tiazid-diuretikumok, köztük a hidroklorotiazid kapcsán fényérzékenységi reakciók eseteit jelentették (lásd 4.8 pont). Amennyiben a kezelés alatt fényérzékenységi reakció jelentkezik, a kezelés leállítása javasolt. Ha a diuretikum ismételt adását szükségesnek ítélik, javasolt a napnak vagy mesterséges UVA fénynek kitett területek védelme.

Akut myopia és zártzugú glaucoma

A szulfonamidszármazék hidroklorotiazid akut tranziens myopiát és akut zártzugú glaucomát okozó idioszinkráziás reakciót válthat ki. A tünetek közé tartozik az akut látásélesség-csökkenés vagy a szemfájdalom, amelyek jellemzően a gyógyszerszedés elkezdése után, akár órákon vagy esetleg csak heteken belül jelentkeznek. A kezeletlen akut zártzugú glaucoma tartós látásvesztéshez vezethet. Elsődleges teendőként a lehető leggyorsabban le kell állítani a hidroklorotiazid-kezelést. Sürgős orvosi vagy sebészeti beavatkozás is szükségessé válhat, ha az intraocularis nyomás továbbra sem normalizálható. Az akut zártzugú glaucoma kialakulásának kockázati tényezői közé tartozhat az anamnézisben szereplő szulfonamid- vagy penicillin allergia.

4.5 Gyógyszerkölcsönhatások és egyéb interakciók

Lítium

A szérum lítium koncentrációjának reverzíbilis emelkedésről, ill. toxicitásról számoltak be, lítium és angiotenzin-konvertáló enzimgátló együttes alkalmazásakor, ami ritka esetekben angiotenzin II-receptor-antagonisták (többek között telmizartán/hidroklorotiazid) alkalmazásakor is előfordult. Ezért lítium és Actelsar HCT együttes adása nem ajánlott (lásd 4.4 pont). Ha a kombináció elengedhetetlennek bizonyul, az alkalmazás ideje alatt a szérum lítiumszint gondos monitorozása ajánlott.

Káliumvesztést és hypokalaemiát okozó gyógyszerek (pl. a káliumürítést fokozó egyéb diuretikumok, hashajtók, kortikoszteroidok, ACTH, amfotericin, karbenoxolon, penicillin-G-nátrium, szalicilsav és származékai)

Amennyiben ezeket a gyógyszereket hidroklorotiazid-telmizartán kombinációval együtt rendelik, javasolt a plazma káliumszintjének monitorozása. Ezek a gyógyszerek potencírozhatják a hidroklorotiazid szérum káliumszintre gyakorolt hatását (lásd 4.4 pont).

Káliumszintet emelő és hyperkalaemiát okozó gyógyszerek (pl. ACE-gátlók, kálium-visszatartó diuretikumok, káliumpótló készítmények, káliumtartalmú sópótlók, ciklosporin, vagy egyéb gyógyszerek, mint pl. a heparin-nátrium)

Amennyiben ezeket a gyógyszereket hidroklorotiazid-telmizartán kombinációval együtt rendelik, javasolt a plazma káliumszintjének monitorozása. Más, a renin-angiotenzin rendszert gátló gyógyszerek alkalmazásával szerzett tapasztalatok alapján a felsorolt gyógyszerek emelhetik a szérum káliumszintjét, ezért együttes alkalmazásuk nem javasolt (lásd 4.4 pont).

Gyógyszerek, melyek hatását a szérum káliumszint zavara befolyásolja

A szérum káliumszint és az EKG rendszeres időközönkénti ellenőrzése javasolt, ha az Actelsar HCT-t a káliumszint zavara által befolyásolt gyógyszerekkel (pl. digitálisz glikozidok, antiarrhythmikumok), valamint a következő, torsades de pointes-t okozó gyógyszerekkel (köztük egyes antiarrhythmiás szerek) adják együtt, a hypokalaemia ugyanis torsades de pointes kialakulására hajlamosít:

-I a osztályú antiarryhythmiás szerek (pl. kinidin, hidrokinidin, dizopiramid)

-III osztályú antiarryhythmiás szerek (pl. amiodaron, szotalol, dofetilid, ibutilid)

-egyes antipszichotikumok (pl. tioridazin, klórpromazin, levomepromazin, trifluoperazin, ciamemazin, szulpirid, szultoprid, amiszulprid, tiaprid, primozid, haloperidol, droperidol)

-egyéb szerek (pl. bepridil, cizaprid, difemanil, eritromicin iv., halofantrin, mizolasztin, pentamidin, sparfloxacin, terfenadin, vinkamin iv.)

Digitálisz glikozidok

A tiazid okozta hypokalaemia vagy hypomagnesaemia elősegíti a digitálisz okozta szívritmuszavarok kialakulását (lásd 4.4 pont).

Digoxin

Telmizartán és digoxin egyidejű alkalmazásakor mind a digoxin plazma csúcskoncentráció középértékének emelkedését (49%), mind a legalacsonyabb koncentráció középértékének emelkedését (20%) megfigyelték. A telmizartán-kezelés elindításakor, dózismódosításkor és a kezelés leállításakor monitorozni kell a digixinszinteket annak érdekében, hogy azokat a terápiás tartományon belül lehessen tartani.

Egyéb vérnyomáscsökkentők

A telmizartán fokozhatja az egyidejűleg adott egyéb antihipertenzívumok vérnyomáscsökkentő hatását.

A klinikai vizsgálati adatok azt mutatták, hogy a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszernek (RAAS) ACE-gátlók, angiotenzin-II-receptor-blokkolók vagy aliszkiren kombinációjával történő kettős blokádja nagyobb gyakorisággal okoz mellékhatásokat, például hypotoniát, hyperkalaemiát vagy beszűkült veseműködést (többek között akut veseelégtelenséget), mint csak egyféle RAAS-ra ható szer alkalmazása (lásd 4.3, 4.4 és 5.1 pont).

Antidiabetikumok (orális készítmények és inzulin)

Az antidiabetikum adagolásának módosítása válhat szükségessé (lásd 4.4 pont).

Metformin

A metformint körültekintően kell alkalmazni, a hidroklorotiazid okozta esetlegesen funkcionális veseelégtelenség következtében kialakuló laktát acidosis veszélye miatt.

Kolesztiramin és kolesztipol gyanták

A hidroklorotiazid felszívódása csökken anioncserélő gyanták jelenlétében.

Nem szteroid gyulladásgátlók

A nem szteroid gyulladásgátlók (úgymint a gyulladáscsökkentő dózisban alkalmazott acetilszalicilsav, COX-2-gátlók és nem szelektív, nem szteroid gyulladásgátlók) csökkenthetik a tiazid-diuretikumok vizelethajtó, natriuretikus és vérnyomáscsökkentő hatását, valamint az angiotenzin II-receptor-antagonisták antihipertenzív hatását.

Néhány károsodott vesefunkciójú betegnél (pl. dehidrált betegek, idős betegek beszűkült vesefunkcióval) az angiotenzin II-receptor-antagonisták és ciklooxigenáz-gátlók egyidejű alkalmazása a vesefunkció további rosszabbodását, esetleg heveny veseelégtelenséget eredményezhet, mely általában reverzíbilis. Emiatt a kombináció csak óvatosan alkalmazható, különösen időseknél. A betegeket megfelelően hidrálni kell, illetve megfontolandó a vesefunkció monitorozása az egyidejű kezelés megkezdését követően, illetve azután bizonyos időközönként.

Egy vizsgálatban telmizartán és ramipril együttadása a ramipril és a ramiprilát AUC0-24-, valamint Cmax-értékének 2,5-szeres növekedéséhez vezetett. Ennek a megfigyelésnek a klinikai jelentősége nem ismert.

Presszoraminok (pl. noradrenalin)

A presszoraminok hatása csökkenhet.

Nem-depolarizáló izomrelaxánsok (pl. tubokurarin)

A hidroklorotiazid potencírozhatja a nem-depolarizáló izomrelaxánsok hatását.

Köszvény elleni szerek (pl. probenecid, szulfinpirazon és allopurinol)

A hidroklorotiazid hatására emelkedhet a szérum húgysavszintje, ezért az uricosuriás szerek adagolásának módosítása válhat szükségessé. Indokolt lehet a probenecid és a szulfinpirazon adagjának emelése. Tiazid egyidejű alkalmazása esetén fokozódhat az allopurinollal szembeni túlérzékenységi reakció kockázata.

Kalciumsók

A tiazid-diuretikumok a kalciumürítés csökkentése révén emelhetik a szérum kalciumszintjét. Ha kalciumpótló készítmények alkalmazása szükséges, monitorozni kell a szérum kalciumszintjét és a mért értékeknek megfelelően módosítani az adagokat.

Béta-blokkolók és diazoxid

A tiazidok fokozhatják a béta-blokkolók és a diazoxid hyperglykaemiás hatását.

Az antikolinerg szerek (pl. atropin, biperidén) a gastrointestinalis motilitás és a gyomorürülés ütemének csökkentése révén fokozhatják a tiazid-diuretikumok biohasznosulását.

Amantadin

A tiazidok növelhetik az amantadin mellékhatásainak kockázatát.

Citotoxikus szerek (pl. ciklofoszfamid, metotrexát)

A tiazidok a renalis kiválasztás csökkentése révén fokozhatják a citotoxikus gyógyszerek myelosuppressiv hatását.

Farmakológiai tulajdonságaik alapján várható, hogy a következő gyógyszerek fokozhatják valamennyi típusú vérnyomáscsökkentő, köztük a telmizartán antihipertenzív hatását is: baklofen, amifosztin.

Ezen kívül az orthostaticus hypotoniát súlyosbíthatja az alkohol, a barbiturátok, nyugtatók, illetve az antidepresszánsok.

4.6 Termékenység, terhesség és szoptatás

Terhesség

Az angiotenzin II-receptor-antagonisták alkalmazása nem javasolt a terhesség első trimeszterében (lásd 4.4 pont). Az angiotenzin II-receptor-antagonisták alkalmazása ellenjavallt a terhesség második és harmadik trimeszterében (lásd 4.3 és 4.4 pont).

Az Actelsar HCT terhes nőkön történő alkalmazására nincs megfelelő adat. Az állatokon végzett kísérletek reprodukciós toxicitást mutattak (lásd 5.3 pont).

A terhesség első harmada alatti ACE-gátló-expozíciót követő teratogenitási kockázatra vonatkozó epidemiológiai bizonyítékok nem meggyőzők, a kockázat kismértékű növekedése azonban nem zárható ki. Mivel az angiotenzin II-receptor-antagonisták alkalmazásával járó kockázatra vonatkozóan nem állnak rendelkezésre kontrollált epidemiológiai adatok, hasonló kockázattal lehet számolni ennél a gyógyszercsoportnál is. Hacsak az angiotenzin-receptor-antagonistával végzett kezelés folytatása nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeket olyan más antihipertenzív-kezelésre kell átállítani, melynek a terhesség alatti alkalmazásra vonatkozó biztonságossági profilja megalapozott. Terhesség megállapítását követően az ATII-receptor-antagonista szedését azonnal abba kell hagyni és amennyiben lehetséges, az alternatív kezelést el kell kezdeni.

Az angiotenzin II-receptor-antagonista expozíció a terhesség második és harmadik harmadában ismerten magzati toxicitást (csökkent vesefunkció, oligohydramnion, a koponyacsontosodás retardációja) és újszülöttkori toxicitást (veseelégtelenség, hypotonia, hyperkalaemia) okoz (lásd 5.3 pont). Amennyiben az angiotenzin II-receptor-antagonista expozíció a terhesség második trimeszterétől kezdve történt, a vesefunkció és a koponya ultrahangvizsgálata javasolt.

Azokat a csecsemőket, akiknek édesanyja angiotenzin II-receptor-antagonistát szedett, szoros megfigyelés alatt kell tartani a hypotonia kialakulása szempontjából (lásd 4.3 és 4.4 pont).

A hidroklorotiazid terhesség alatt, különösen az első timeszterben történő alkalmazásával kapcsolatosan korlátozottak a tapasztalatok. Az állatkísérletekből származó adatok nem elegendőek. A hidroklorotiazid átjut a placentán. A hidroklorotiazid farmakológiai hatásmechanizmusa alapján a második, illetve a harmadik trimeszterben történő alkalmazása károsíthatja a foeto-placentaris perfusiót, valamint olyan foetalis és neonatalis hatásokat okozhat, mint az icterus, az elektrolitegyensúly zavara és thrombocytopenia. A hidroklorotiazidot nem szabad alkalmazni terhességi oedema, terhességi hypertonia vagy preeclampsia kezelésére, mert az a plazmavolumen-csökkenés és a placentaris-hypoperfusio kockázatával jár, a betegség lefolyására gyakorolt kedvező hatás nélkül.

A hidroklorotiazid terhes nőknél nem használható essentialis hypertonia kezelésére, azokat a ritka helyzeteket kivéve, amikor semmilyen más kezelés nem alkalmazható.

Szoptatás

Mivel nem áll rendelkezésre információ a telmizartán szoptatás alatt történő alkalmazására vonatkozóan, ilyen esetekben az Actelsar HCT nem javasolt, így alternatív, a szoptatásra vonatkozóan jobban alátámasztott biztonságossági profillal rendelkező kezelést kell választani, különösen újszülött vagy koraszülött szoptatása esetén.

A hidroklorotiazid kis mennyiségben kiválasztódik az anyatejbe. A tiazidok nagy dózisban intenzív diurézist okoznak, ami gátolhatja az anyatej termelődését. A hidroklorotiazid alkalmazása szoptatás alatt nem ajánlott. Amennyiben a hidroklorotiazid szoptatás alatti alkalmazása feltétlenül szükséges, a dózist a lehető legalacsonyabb szinten kell tartani.

Termékenység

A preklinikai vizsgálatok során sem a telmizartánnal, sem a hidroklorotiaziddal kapcsolatosan nem figyeltek meg a női, illetve a férfi termékenységre gyakorolt hatást.

4.7 A készítmény hatásai a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességekre

Gépjárművezetéskor vagy gépek kezelésekor figyelembe kell venni, hogy a vérnyomáscsökkentőkkel, például az Actelsar HCT-vel történő kezelés során esetenként szédülés vagy álmosság léphet fel.

4.8 Nemkívánatos hatások, mellékhatások

A biztonságossági profil összefoglalása

A leggyakrabban jelentett mellékhatás a szédülés. Súlyos angiooedema ritkán (≥1/10 000-<1/1000) fordulhat elő.

A 80 mg/25 mg telmizartán/hidroklorotiazid készítménnyel összefüggésben jelentett mellékhatások összesített előfordulási gyakorisága és természete hasonló volt ahhoz, amiről a 80 mg/12,5 mg telmizartán/hidroklorotiaziddal kapcsolatosan beszámoltak. Nem állapítottak meg dózisfüggőségét a mellékhatások előfordulásával kapcsolatosan, továbbá nem mutattak ki összefüggést a betegek nemével, életkorával és rasszbeli hovatartozásával.

A mellékhatások táblázatos összefoglalása

Az alábbiakban szervrendszerek szerinti csoportosításban kerülnek felsorolásra azok a telmizartán + hidroklorotiazid kombinációval összefüggésbe hozható mellékhatás, amelyeket a klinikai vizsgálatokban a placebónál nagyobb gyakorisággal (p≤0,05) észleltek. A mellékhatások, melyeket a klinikai vizsgálatok során nem észleltek ugyan, de igazoltan előfordultak a különálló komponensek alkalmazásakor, az Actelsar HCT alkalmazása során is jelentkezhetnek

A mellékhatások gyakoriságuk alapján a következő konvenció alapján kerültek besorolásra: nagyon gyakori (≥ 1/10), gyakori (≥ 1/100-< 1/10), nem gyakori (≥ 1/1000-< 1/100), ritka

(≥ 1/10 000-< 1/1000), nagyon ritka (< 1/10 000), nem ismert (a gyakoriság a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg).

Az egyes gyakorisági kategóriákon belül a mellékhatások csökkenő súlyosság szerint kerülnek megadásra.

Fertőző betegségek és parazitafertőzések

Ritka:Bronchitis, pharyngitis, sinusitis

Immunrendszeri betegségek és tünetek

Ritka:Szisztémás lupus erythematosus fellángolása vagy aktiválódása1

Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek

Nem gyakori:

Hypokalaemia

Ritka:

Hyperuricaemia, hyponatraemia

Pszichiátriai kórképek

 

Nem gyakori:

Szorongás

Ritka:

Depresszió

Idegrendszeri betegségek és tünetek

Szédülés

Gyakori:

Nem gyakori:

Ájulás, paraesthesia

Ritka:

Insomnia, alvászavar

Szembetegségek és szemészeti tünetek

Ritka:

Látászavarok, homályos látás

A fül és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei

Nem gyakori:

Vertigo

Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek

Nem gyakori:

Tachycardia, arrhythmiák

Érbetegségek és tünetek

 

Nem gyakori:

Hypotonia, orthostaticus hypotonia

Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek

Nem gyakori:

Dyspnoe

Ritka:

Respirációs distressz (beleértve a pneumonitist és a pulmonalis

 

oedemát is)

Emésztőrendszeri betegségek és tünetek

Nem gyakori:

Hasmenés, szájszárazság, flatulencia

Ritka:

Hasi fájdalom, székrekedés, emésztési zavar, hányás, gastritis

Máj- és epebetegségek, illetve tünetek

Kóros májfunkciós értékek/májbetegség2

Ritka:

A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei

Ritka:

Angiooedema (halálos kimenetellel is), erythema, pruritus,

 

bőrkiütés, hyperhidrosis, urticaria

A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei

Nem gyakori:

Hátfájás, izomgörcs, myalgia

Ritka:

Arthralgia, izommerevség, végtagfájdalom

A nemi szervekkel és az emlőkkel kapcsolatos betegségek és tünetek

Nem gyakori:

Erectilis dysfunctio

Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók

Nem gyakori:

Mellkasi fájdalom

Ritka:

Influenzaszerű tünetek, fájdalom

Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei

Nem gyakori:

Emelkedett húgysavszint a vérben

Ritka:

Emelkedett kreatininszint a vérben, a vér emelkedett

 

kreatinin-foszfokináz- és emelkedett májenzimszintje

1A forgalomba hozatalt követően szerzett tapasztalatok alapján.

2A további információkat lásd a „A kiválasztott mellékhatások leírása” alpontban.

További információk az egyes hatóanyagokról

A készítmény összetevőinek önálló alkalmazása során korábban megfigyelt mellékhatások az Actelsar HCT-t szedő betegeknél is előfordulhatnak, még akkor is, ha ezeket a klinikai vizsgálatok során nem észlelték.

Telmizartán

A mellékhatások gyakorisága hasonló volt a placebóval és a telmizartánnal kezelt betegeknél.

A placebo-kontrollos klinikai vizsgálatok során a mellékhatások összesített gyakorisága általában hasonló volt a telmizartánnal kezelt betegek esetében (41,4%) és a placebo-kezelésben részesülőknél (43,9%). A következőkben felsorolt mellékhatások az összes eddig elvégzett klinikai vizsgálatokból származnak, ezeket a telmizartánnal kezelt hypertoniás résztvevőknél, illetve az 50 éves, vagy annál idősebb, a cardiovascularis események kialakulásának magas kockázatával rendelkező résztvevőknél észlelték.

Fertőző betegségek és parazitafertőzések

Nem gyakori:

Felső légúti fertőzések, húgyúti fertőzés, beleértve a cystitist is.

Ritka:

Sepsis, beleértve a halálos kimenetelű eseteket is3.

Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek

Nem gyakori:

Anaemia.

Ritka:

Eosinophilia, thrombocytopenia.

Immunrendszeri betegségek és tünetek

Ritka:

Túlérzékenység, anaphylaxiás reakciók.

Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek

Nem gyakori:

Hyperkalaemia.

Ritka:

Hypoglykaemia (cukorbetegeknél).

Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek

Nem gyakori:

Bradycardia.

Idegrendszeri betegségek és tünetek

 

Ritka:

Aluszékonyság.

Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek

Nem gyakori:

Köhögés.

Nagyon ritka:

Interstitialis tüdőbetegség3.

Emésztőrendszeri betegségek és tünetek

Ritka:

Gyomorpanaszok.

A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei

Ritka:

Ekzema, gyógyszer okozta kiütés, toxikus bőrkiütés.

A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei

Ritka:

Arthrosis, ínfájdalom.

Vese- és húgyúti betegségek és tünetek

Nem gyakori:

Vesekárosodás, beleértve a heveny veseelégtelenséget.

Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók

Nem gyakori:

Asthenia.

Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei

Ritka:

Csökkent hemoglobinszint.

 

3 A további információkat lásd a „A kiválasztott mellékhatások leírása” alpontban.

Hidroklorotiazid

A hidroklorotiazid hypovolaemiát okozhat, ill. annak súlyosbodását idézheti elő, aminek következtében felborulhat az elektrolitháztartás egyensúlya (lásd 4.4 pont).

Hidroklorotiazid-monoterápia során a következő, nem ismert gyakoriságú mellékhatásokat jelentették: Fertőző betegségek és parazitafertőzések

Nem ismert gyakoriságú:

Sialoadenitis.

Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek

Nem ismert gyakoriságú:

Aplasticus és haemolyticus anaemia, csontvelő-depresszió,

 

leukopenia, neutropenia, agranulocytosis, thrombocytopenia.

Immunrendszeri betegségek és tünetek

Nem ismert gyakoriságú:

Túlérzékenység, anaphylaxiás reakciók.

Endokrin betegségek és tünetek

 

Nem ismert gyakoriságú:

Nem megfelelően beállított diabetes mellitus.

Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek

Nem ismert gyakoriságú:

Étvágytalanság, étvágycsökkenés, elektrolit-zavarok,

 

hypercholesterinaemia, hyperglykaemia, hypovolaemia.

Pszichiátriai kórképek

 

Nem ismert gyakoriságú:

Nyugtalanság.

Idegrendszeri betegségek és tünetek

 

Nem ismert gyakoriságú:

Bizonytalanságérzet.

Szembetegségek és szemészeti tünetek

Nem ismert gyakoriságú:

Xanthopsia, akut myopia, akut szűkzugú glaucoma.

Érbetegségek és tünetek

 

Nem ismert gyakoriságú:

Necrotizáló vasculitis

Emésztőszervi betegségek és tünetek

 

Nem ismert gyakoriságú:

Pancreatitis, gyomorpanaszok.

Máj- és epebetegségek, illetve tünetek

 

Nem ismert gyakoriságú:

Hepatocellularis icterus vagy cholestaticus icterus.

A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei

Nem ismert gyakoriságú:

Lupus-szerű tünetegyüttes, fényérzékenységi reakciók, cutan

 

vasculitis, toxicus epidermalis necrolysis.

A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei

Nem ismert gyakoriságú:

Gyengeség.

Vese- és húgyúti betegségek és tünetek

Nem ismert gyakoriságú:

Interstitialis nephritis, vesekárosodás, glycosuria.

Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók Nem ismert gyakoriságú: Láz.

Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei

Nem ismert gyakoriságú: Emelkedett trigliceridszint.

A kiválasztott mellékhatások leírása

Kóros májfunkciós értékek/májbetegségek

A telmizartánra vonatkozó posztmarketing tapasztalatok alapján kóros májfunkciós érték/májbetegség legtöbbször japán betegeknél fordult elő. Ezek a mellékhatások nagyobb valószínűséggel fordulnak elő a japán betegeknél.

Sepsis

A PRoFESS vizsgálatban a telmizartán esetében a placebóhoz képest a sepsis incidenciájának növekedését figyelték meg. A jelenség véletlen felfedezés vagy egy ez idáig ismeretlen mechanizmus következménye lehet (lásd 5.1 pont).

Interstitialis tüdőbetegség

A gyógyszer forgalomba hozatalát követően a telmizartán szedésével időbeli összefüggésben interstitialis tüdőbetegség eseteit jelentették, de ok-okozati kapcsolatot nem igazoltak.

Feltételezett mellékhatások bejelentése

A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni.

Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére, az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.

4.9 Túladagolás

Humán túladagolással kapcsolatosan csupán korlátozott információk állnak rendelkezésre a telmizartánra vonatkozóan. Nem ismert, hogy a hemodialízis milyen mértékben képes a hidroklorotiazidot eltávolítani.

Tünetek

A telmizartán túladagolás legmeghatározóbb tünetei a hypotonia és tachycardia, azonban bradycardiáról, szédülésről, hányásról, emelkedett szérum kreatininszintről és akut veseelégtelenségről is beszámoltak. A hidroklorotiazid túladagolás az erőteljes diuresis következében kialakuló elektrolithiánnyal (hypokalaemia, hypochloraemia) és hypovolaemiával hozható összefüggésbe. A túladagolás leggyakoribb jele és tünete a hányinger és az aluszékonyság. A hypokalaemia izomgörcsöket okozhat és/vagy súlyosbíthatja az egyidejűleg adott digitálisz glikozidok, ill. egyes antiarrhythmiás szerek okozta szívritmuszavarokat.

Kezelés

A telmizartán hemodialízissel nem távolítható el a vérkeringésből. A beteg állapotát gondosan monitorozni kell, tüneti és szupportív kezelés szükséges. A kezelés a bevétel óta eltelt időtartamtól és a tünetek súlyosságától függ. A javasolt intézkedések között szerepel a hánytatás és/vagy a gyomormosás. a túladagolás kezelésében kedvező hatásúnak bizonyulhat az aktív szén is. A szérum elektrolitok és a kreatinin szintjét gyakran kell ellenőrizni. Hypotonia kialakulása esetén a beteget hanyatt kell fektetni, és gyors intravénás elektrolit-, illetve folyadékpótlást kell alkalmazni.

5. FARMAKOLÓGIAI TULAJDONSÁGOK

5.1 Farmakodinámiás tulajdonságok

Farmakoterápiás csoport: Angiotenzin II-antagonisták és diuretikumok, ATC kód: C09DA07

Az Actelsar HCT az angiotenzin II-receptor-antagonista telmizartán és a tiazid-diuretikum hidroklorotiazid kombinációja. Ezen összetevők kombinációja additív vérnyomáscsökkentő hatással rendelkezik és nagyobb mértékben csökkenti a vérnyomást, mint a komponensek önmagukban. A naponta egyszer adott Actelsar HCT a teljes terápiás dózistartományban hatékonyan és kíméletesen csökkenti a vérnyomást.

A telmizartán per os adható, hatékony és szelektív angiotenzin II, 1-es típusú (AT1) receptor-antagonista. A receptorhoz nagy affinitással kötődő telmizartán leszorítja az angiotenzin II-t az annak ismert farmakológiai hatásait közvetítő AT1 receptor altípusról. Nem fejt ki semmilyen parciális agonista hatást az AT1 receptoron. Szelektíven kötődik az AT1 receptorokhoz, a kötődés tartós. A telmizartán nem mutat affinitást más receptorokhoz (pl. AT2- vagy egyéb, kevésbé karakterisztikus AT receptorok). Ezeknek a receptoroknak a funkcionális szerepe nem ismert, miként az sem, hogy az angiotenzin II - melynek szintjét a telmizartán emeli – előidézheti-e a hyperstimulációjukat. A telmizartán csökkenti a plazma aldoszteronszintjét és a humán plazmában nem gátolja a reninaktivitást, illetve nem blokkolja az ioncsatornákat. Nem gátolja a bradykinin lebontását is végző angiotenzin-konvertáló enzimet (kinináz II). Ezért várhatóan nem potencírozza a bradykinin-közvetítette mellékhatásokat.

Egészséges önkénteseknél 80 mg telmizartán alkalmazásával szinte teljes mértékben kiküszöbölhető az angiotenzin II által kiváltott vérnyomás-emelkedés. Ez a gátló hatás 24 órán keresztül érvényesül és még 48 óra múlva is kimutatható.

A telmizartán első dózisának beadását követően a vérnyomáscsökkentő hatás fokozatosan, 3 óra alatt alakul ki. A maximális antihipertenzív hatás rendszerint a terápia elindítását követő 4-8 hét múlva érhető el, és hosszú távú kezelés esetén is fennmarad. Az ambuláns vérnyomás-monitorozás eredményei alapján a vérnyomáscsökkentő hatás 24 órán keresztül tartósan fennmarad, beleértve ebbe a következő dózis bevétele előtti utolsó 4 órát is. Ezt megerősítették a maximális hatás időpontjában, ill. közvetlenül a következő dózis adása előtt végzett mérések (a placebo-kontrollos klinikai vizsgálatokban a legalacsonyabb, illetve a csúcskoncentrációk aránya egyenletesen 80% felett maradt 40 mg, ill. 80 mg telmizartán dózisok alkalmazása esetén).

Hypertoniás betegeknél a telmizartán a szívfrekvenciára gyakorolt hatás nélkül módosítja mind systolés, mind a diastolés vérnyomást. A telmizartán vérnyomáscsökkentő hatásának erőssége nem marad el más vegyületcsoportokba tartozó antihipertenzívumokétól (ezt igazolják a telmizartánt amlodipinnel, atenolollal, enalaprillal, hidroklorotiaziddal és a lizinoprillal összehasonlító klinikai vizsgálatok).

Egy, a 80 mg/12,5 mg kombinációra nem reagáló betegek bevonásával végzett kettős vak, kontrollos (n=687 betegszám mellett a hatásosságot értékelő) klinikai vizsgálat szerint a folyamatosan adott

80 mg/12,5 mg-os kombinációs kezelés során elért 2,7 Hgmm szisztolés/1,6 Hgmm diasztolés vérnyomáscsökkenésen túl a 80 mg/25 mg kombinációval végzett kezeléssel további vérnyomáscsökkentő hatást igazoltak (a különbség a kiindulási értékek korrigált átlagos eltéréseként került megadásra). Egy, a 80 mg/25 mg-os kombinációval végzett követéses vizsgálatban további vérnyomáscsökkenést észleltek (általában 11,5 Hgmm szisztolés/9,9 Hgmm diasztolés értékcsökkenéssel).

Két hasonló, egyaránt 8 hetes, kettős vak, placebo-kontrollos klinikai vizsgálat eredményeit 160 mg valzartán/25 mg hidroklorotiazid (n = 2121 beteget a hatásosság szempontjából vizsgálva) kombinációval összehasonlítva, az összesített analízis szerint a 80 mg telmizartán/25 mg hidroklorotiazid kombináció esetében szignifikánsan nagyobb, 2,2 Hgmm szisztolés/1,2 Hgmm diasztolés vérnyomáscsökkentő hatást mutattak ki (a különbség a kiindulási értékek korrigált átlagos eltéréseként került megadásra).

A telmizartán-kezelés hirtelen leállítását követően a vérnyomás fokozatosan, néhány nap alatt tér vissza a kezelés előtti értékre, rebound vérnyomás-emelkedés nélkül.

A telmizartán-kezelésben részesülő betegeknél szignifikánsan ritkábban jelentkezett a száraz köhögés, mint az angiotenzin-konvertáló enzimgátlóval kezelt betegeknél, azokban a klinikai vizsgálatokban, amelyekben a két antihipertenzív kezelés direkt összehasonlítását végezték.

Cardiovascularis prevenció

Az ONTARGET (ONgoing Telmizartán Alone and in Combination with Ramipril Global Endpoint Trial) vizsgálatban a telmizartán, a ramipril valamint a telmizartán és ramipril kombinációjának 25.620, olyan 55 évnél idősebb beteg cardiovascularis kimenetélére kifejtett hatását hasonlították össze, akiknek az anamnézisében koszorúér-betegség, stroke, TIA, perifériás érbetegség vagy szervkárosodással (pl. retinopathiával, balkamra hipertrófiával, makro- vagy mikroalbuminuriával) járó 2-es típusú diabetes mellitus szerepelt, ami a cardiovascularis események szempontjából rizikópopuláció.

A betegek véletlen besorolás alapján kerültek a következő három csoport valamelyikébe: telmizartán 80 mg (n = 8542), ramipril 10 mg (n = 8576), vagy 80 mg telmizartán és 10 mg ramipril kombinácáiója (n = 8502), és a betegeket átlagosan 4,5 évig követték.

A telmizartán a ramiprilhez hasonló hatást mutatott a cardiovascularis halálozás, nem fatális myocardialis infarctus, nem fatális stroke és pangásos szívelégtelenség miatti kórházi kezelés elsődleges összetett végpontjának csökkentésében. Az elsődleges végpont incidenciája hasonló volt a telmizartán (16,7%) és a ramipril (16,5%) csoportokban. A relatív hazárd a telmizartán esetén a ramiprilhez képest 1,01 volt (97,5% CI 0,93-1,10, p (non-inferioritás) = 0,0019 1,13-as határnál). Az összmoralitás a telmizartánnal kezelt betegeknél 11,6%, a ramiprillal kezelteknél 11,8% volt.

A telmizartán a ramiprilhez hasonlóan hatékony volt a következő, előre meghatározott másodlagos végpontok esetében: cardiovascularis halálozás, nem fatális myocardialis infarctus és nem fatális stroke [0,99 (97,5% CI 0,90 – 1,08, p (non-inferiority) = 0,0004)], ezek voltak a ramipril hatását a placebóval szemben vizsgáló HOPE (Heart Outcomes Prevention Evaluation Study) referencia vizsgálat elsődleges végpontjai.

A TRANSCEND vizsgálatban ACE-inhibitorral szemben intoleráns, egyébként az ONTARGET vizsgálat beválasztási kritériumainak megfelelő betegeket randomizáltak, akik a standard kezelésen felül 80 mg telmizartánt (n = 2954) vagy placebót (n = 2972) kaptak. A követés átlagos időtartama 4 év és 8 hónap volt. Nem találtak statisztikailag szignifikáns különbséget az elsődleges összetett végpont (cardiovascularis halálozás, nem fatális myocardialis infarctus, nem fatális stroke vagy

kórházi kezelést igénylő pangásos szívelégtelenség) incidenciájában (15,7% a telmizartán, és 17,0% a placebo csoportban, relatív hazárd 0,92 (95% CI 0,81-1,05, p=0,22)). A telmizartán a placebóhoz képest előnyösebbnek bizonyult a cardiovascularis halálozás, nem fatális myocardialis infarctus és nem fatális stroke előre meghatározott másodlagos összetett végpontja szempontjából [0,87 (95% CI 0,76 – 1,00, p = 0,048)]. A cardiovascularis mortalitásra kifejtett előnyös hatásra vonatkozó bizonyítékot nem találtak (relatív hazárd 1,03, 95% CI 0,85 – 1,24).

Két nagy, randomizált, kontrollos vizsgálatban (ONTARGET [ONgoing Telmisartan Alone and in combination with Ramipril Global Endpoint Trial] és VA NEPHRON-D [The Veterans Affairs Nephropathy in Diabetes]) vizsgálták az ACE-gátló és angiotenzin-II-receptor-blokkoló kombinált alkalmazását.

Az ONTARGET vizsgálatot olyan betegeken végezték, akiknek a kórtörténetében cardiovascularis vagy cerebrovascularis betegség, vagy szervkárosodással járó II-es típusú diabetes mellitus szerepelt. A VA NEPHRON-D vizsgálatot II-es típusú diabetesben és diabeteses nephropathiában szenvedő betegeken végezték.

Ezek a vizsgálatok nem mutattak ki szignifikánsan előnyös hatásokat a renalis és/vagy cardiovascularis kimenetel és a mortalitás vonatkozásában, miközben a monoterápia esetén megfigyelthez képest nőtt a hyperkalaemia, akut veseelégtelenség és/vagy hypotonia kockázata.

A hasonló farmakodinámiás tulajdonságok alapján ezek az eredmények más ACE-gátlók és angiotenzin-II-receptor-blokkolók esetében is relevánsak.

Az ACE-gátlók és angiotenzin-II-receptor-blokkolók egyidejű alkalmazása diabeteses nephropathiaban szenvedő betegeknél így tehát nem javasolt.

Az ALTITUDE (Aliskiren Trial in Type 2 Diabetes Using Cardiovascular and Renal Disease Endpoints) vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsák, előnyös-e a standard ACE-gátló vagy angiotenzin-II-receptor-blokkoló kezelés kiegészítése aliszkirennel II-es típusú diabetesben és krónikus vesebetegségben, illetve cardiovascularis betegségben vagy mindkettőben szenvedő betegeknél. A vizsgálatot idő előtt leállították, mert nőtt a mellékhatások kockázata. A cardiovascularis eredetű halál és a stroke szám szerint gyakoribb volt az aliszkiren csoportban, mint a placebo csoportban, és a jelentős mellékhatások illetve súlyos mellékhatások (hyperkalaemia, hypotonia és veseműködési zavar) is gyakoribbak voltak az aliszkiren csoportban, mint a placebo csoportban.

A köhögés és az angioödéma ritkábban jelentkezett a telmizartánnal kezelt, mint a ramiprillel kezelt betegek esetében, míg hypotonia a telmizartán esetében jelentkezett gyakrabban.

A telmizartán és a ramipril kombinációja nem volt előnyösebb az önmagában alkalmazott ramiprilnél vagy telmizartánnál. A cardiovascularis mortalitás és az összmortalitás számszerűleg gyakoribb volt a kombináció esetén. Ezen kívül lényegesen nagyobb gyakorisággal fordult elő hyperkalaemia, veseelégtelenség, hypotonia és syncope a kombinációs ágon. Ezért a telmizartán és ramipril kombinációja nem javasolt ebben a populációban.

A PRoFESS („Prevention Regimen For Effectively avoiding Second Strokes”) vizsgálatba bevont, közelmúltban stroke-on átesett, 50 éves vagy annál idősebb betegeknél a telmizartánnal kezelteknél a sepsis incidenciájának növekedését figyelték meg a placebóhoz képest (0,70% vs. 0,49%) [RR 1,43 (95%-os konfidencia intervallum, 1,00 – 2,06)]. A fatális kimenetellel járó sepsis eseteinek incidenciája a placebót szedőkhöz képest (0,16%) a telmizartánt szedő betegeknél növekedett (0,33%) [RR 2,07 (95%-os konfidencia intervallum, 1,14 – 3,76)]. A telmizartán alkalmazása során a sepsis incidenciájának megfigyelt növekedése véletlen felfedezés vagy egy ez idáig ismeretlen mechanizmus következménye lehet.

A hidroklorotiazid tiazid-típusú diuretikum. A tiazidok vérnyomáscsökkentő hatásának mechanizmusa nem teljesen ismert. A tiazidok az elektrolit-reabszorpció renalis tubularis mechanizmusára hatnak, közvetlenül és hozzávetőleg azonos mértékben fokozva a nátrium- és a kloridürítést. A hidroklorotiazid vizelethajtó hatása csökkenti a plazmatérfogatot és fokozza a plazma reninaktivitást, valamint az aldoszteron-kiválasztást. Ennek következtében nő a vizelettel ürülő kálium és bikarbonát mennyisége; csökken a szérum káliumszint. A tiazidokkal együtt adott telmizartán – feltehetően a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer gátlása révén – ellensúlyozhatja a vizelethajtók káliumürítést fokozó hatását. Hidroklorotiazid bevétele után a diuretikus hatás 2 órán belül jelentkezik, kb. 4 óra elteltével tetőzik, és kb. 6-12 órán keresztül megmarad.

Epidemiológiai vizsgálatok tapasztalatai alapján a hosszú távú hidroklorotiazid-kezelés mérsékli a cardiovascularis morbiditást és mortalitást.

Az állandó dózisösszetételű kombinációban alkalmazott telmizartán/HCT-kezelés mortalitásra és szív-érrendszeri morbiditásra kifejtett hatásai egyelőre nem ismertek.

5.2 Farmakokinetikai tulajdonságok

Úgy tűnik, hogy a hidroklorotiazid és a telmizartán együttadása egészséges önkénteseknél egyik összetevő farmakokinetikáját sem befolyásolja.

Felszívódás

Telmizartán: per os alkalmazva, a telmizartán plazmaszintje 0,5-1,5 órával a bevétel után éri el a csúcsértéket. A telmizartán abszolút biohasznosulása 40 mg-os és 160 mg-os dózis alkalmazása után sorrendben 42%, illetve 58%. A táplálék kismértékben csökkenti a telmizartán biohasznosulását,

40 mg-os tabletta adása után kb. 6%-kal, 160 mg-os dózis után kb. 19%-kal csökken a

plazmakoncentráció-idő görbe alatti terület (AUC). A gyógyszer bevétele után 3 órával már nincs különbség az éhgyomorra, ill. étkezés közben alkalmazott telmizartán plazmakoncentrációja között. Az AUC csekély mértékű csökkenése feltehetően nem csökkenti a telmizartán terápiás hatását. A per os alkalmazott telmizartán farmakokinetikája a 20-160 mg-os dózistartományban nem lineáris, a dózis növelésével aránytalanul emelkedik a plazmaszint (a Cmax és az AUC értéke). Ismételt adagolás esetén a telmizartán nem akkumulálódik számottevően a plazmában.

Hidroklorotiazid: telmizartán/hidroklorotiazid per os alkalmazásakor kb. 1-3 óra múlva mérhető a hidroklorotiazid plazma-csúcskoncentrációja. A kumulatív renalis kiválasztás alapján a hidroklorotiazid biohasznosulása kb. 60%-os volt.

Eloszlás

A telmizartán nagymértékben (>99,5%) kötődik a plazmafehérjékhez, elsősorban az albuminhoz és az alfa-1-savanyú glikoproteinhez. Az állandó plazmaszint kialakulása után mérhető látszólagos eloszlási térfogat hozzávetőleg 500 liter, ami további szöveti kötődést jelez.

A hidroklorotiazid 68%-a kötődik plazmafehérjékhez; a látszólagos eloszlási térfogat 0,83-1,14 l/kg.

Biotranszformáció

A telmizartán glükuronid-konjugációval metabolizálódik, egy farmakológiailag inaktív acilglükuroniddá. Embernél az anyavegyület glükuronidja a telmizartán egyetlen azonosított metabolitja. 14C-izotóppal jelzett telmizartán egyszeri adagjának adása utána a plazmában mért radioaktivitás kb. 11%-a származik a glükuronidtól. A telmizartán metabolizmusában nem vesznek részt a citokróm P450 izoenzimek.

A hidroklorotiazid emberben nem metabolizálódik.

Elimináció

Telmizartán: az intravénásan vagy per os adott, 14C-izotóppal jelzett telmizartán dózis túlnyomó része (>97%) az epébe választódott ki és a széklettel ürült A vizeletben csupán nyomokban volt kimutatható. A per os alkalmazott telmizartán teljes plazmaclearance-e >1500 ml/perc. A terminális elminiációs felezési idő > 20 óra volt.

A hidroklorotiazid szinte teljes mennyisége változatlan formában ürül a vizelettel. A per os adag kb. 60%-a 48 órán belül kiürül a szervezetből. A renalis clearance kb. 250-300 ml/perc. A hidroklorotiazid terminális eliminációs felezési ideje 10-15 óra.

Különleges populációk

Idős betegek

Idős betegeknél a telmizartán farmakokinetikája nem különbözik a 65 évesnél fiatalabbaknál tapasztalttól.

Nem

A telmizartán plazmaszintje általában 2-3-szor magasabb a nőknél, mint a férfiaknál. Ennek ellenére, a klinikai vizsgálatok során nem észlelték, hogy a nőknél kifejezettebb lenne a vérnyomáscsökkentő hatás, ill. gyakrabban jelentkezne orthostaticus hypotonia. Az adagolás módosítására nincs szükség. A hidroklorotiazid plazmakoncentrációja nőknél inkább magasabb volt, mint a férfiak esetében, ennek azonban klinikai szempontból nem tulajdonítanak jelentőséget.

Vesekárosodás

A telmizartán eliminációjában nincs szerepe a renalis kiválasztásnak. Az enyhe-közepesen súlyos vesekárosodásban (kreatinin-clearance 30-60 ml/perc, átlagosan 50 ml/perc) szenvedőknél szerzett csekély tapasztalatok alapján a beszűkült veseműködésű betegek kezelésekor nem szükséges módosítani az adagolást. A telmizartán hemodialízissel nem távolítható el a vérkeringésből. Vesekárosodásban csökken a hidroklorotiazid eliminációjának sebessége. Egy klinikai vizsgálatban átlagosan 90 ml/perc kreatinin-clearance esetén a betegeknél a hidroklorotiazid eliminációs felezési ideje megnőtt. Funkcionálisan anephriás betegeknél kb. 34 óra az eliminációs felezési idő.

Májkárosodás

Májkárosodásban szenvedő betegekkel végzett farmakokinetikai vizsgálatok eredményei alapján a telmizartán abszolút biohasznosulása közel 100%-ig fokozódhat. Az eliminációs felezési idő nem változik a májkárosodásban szenvedőknél.

5.3 A preklinikai biztonságossági vizsgálatok eredményei

A preklinikai biztonságossági vizsgálatok során, amikor telmizartánt és hidroklorotiazidot együtt adtak normotenziós patkányoknak és kutyáknak, a klinikai terápiás tartománynak megfelelő dózisokban, nem észleltek új hatásokat azokon kívül, melyek a kombináció összetevőinek monoterápiás alkalmazása kapcsán már ismertek voltak. A toxikológiai eredmények a humán terápiás alkalmazás szempontjából valószínűleg nem relevánsak.

A 80 mg/25 mg állandó dózisösszetételű kombinációra további preklinikai vizsgálatokat nem végeztek. A korábbi preklinikai biztonságossági vizsgálatok során, amikor telmizartánt és hidroklorotiazidot együtt adtak normotenziós patkányoknak és kutyáknak, a klinikai terápiás tartománynak megfelelő dózisokban, nem észleltek új hatásokat azokon kívül, melyek a kombináció összetevőinek monoterápiás alkalmazása kapcsán már ismertek voltak. A toxikológiai leletek a humán terápiás alkalmazás szempontjából valószínűleg nem relevánsak.

Az angiotenzin-konvertáló enzimgátlókkal és angiotenzin II-receptor-antagonistákkal végzett preklinikai vizsgálatokból is jól ismert toxikológiai eredmények a következők voltak: a vörösvérsejt paraméterek (vörösvérsejtszám, haemoglobinszint és haematocritérték) csökkenése, a vese haemodinamikai paramétereinek változása (a karbamidnitrogén- és a kreatininszint emelkedése), a plazma reninaktivitás fokozódása, a juxtaglomerularis sejtek hypertrophiája/hyperplasiája, továbbá a gyomornyálkahártya károsodása. A gyomorléziók élettani sóoldat per os adásával és az állatok csoportos elhelyezésével megelőzhetők vagy legalábbis mérsékelhetők voltak. Kutyáknál a vesetubulusok kitágulását és atrophiáját figyelték meg. Feltételezik, hogy ezek a változások a telmizartán farmakológiai aktivitására vezethetők vissza.

Teratogén hatása egyértelműen nem bizonyított, a telmizartán toxikus dózistartományában megfigyeltek az utódok postnatalis fejlődésére kifejtett olyan hatást, mint pl. alacsonyabb testtömeg és késleltetett szemnyitás.

A telmizartán in vitro kísérletekben nem mutatott mutagén vagy releváns klasztogén aktivitást, és patkánynál, valamint egérnél nem volt kimutatható karcinogén hatása. A hidroklorotiaziddal végzett kísérletek ellentmondó eredményeket hoztak a genotoxikus, ill. rákkeltő hatás tekintetében, néhány kísérleti modellen. Mindazonáltal a hidroklorotiazid terápiás alkalmazása során szerzett bőséges tapasztalat nem támasztja alá, hogy fokozná a daganatképződés gyakoriságát.

A telmizartán/hidroklorotiazid kombináció foetotoxikus potenciálját illetően lásd a 4.6 pontot.

6. GYÓGYSZERÉSZETI JELLEMZŐK

6.1 Segédanyagok felsorolása

Magnézium-sztearát (E470b)

Kálium-hidroxid

Meglumin

Povidon

A-típusú karboximetil-keményítő-nátrium

Mikrokristályos cellulóz

Mannit (E421)

6.2 Inkompatibilitások

Nem értelmezhető.

6.3 Felhasználhatósági időtartam

Az Al/Al buborékcsomagolás és a HDPE tablettatartályok esetében: 2 év

Az Al/PVC/PVDC buborékcsomagolás esetében: 1 év

6.4 Különleges tárolási előírások

Az Al/Al buborékcsomagolásra és a HDPE tablettatartályra vonatkozóan: Ez a gyógyszer nem igényel különleges tárolást.

Az Al/PVC/PVDC buborékcsomagolásra vonatkozóan:

Legfeljebb 30°C-on tárolandó.

6.5 Csomagolás típusa és kiszerelése

Al/Al buborékcsomagolás, Al/PVC/PVDC buborékcsomagolás és LDPE zárókupakkal ellátott, szilícium-dioxid nedvességmegkötőt tartalmazó HDPE tablettatartály.

Al/Al buborékcsomagolás: 14, 28, 30, 56, 84, 90 és 98 tabletta

Al/PVC/PVDC buborékcsomagolás: 28, 56, 84, 90 és 98 tabletta

Tablettatartály: 30, 90 és 250 tabletta.

Nem feltétlenül mindegyik kiszerelés kerül kereskedelmi forgalomba.

6.6 A megsemmisítésre vonatkozó különleges óvintézkedések és egyéb, a készítmény kezelésével kapcsolatos információk

Amegsemmisítésre vonatkozóan nincsenek különleges előírások.

7. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJA

Actavis Group PTC ehf. Reykjavíkurvegur 76-78 220 Hafnarfjörður Izland

8. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY SZÁMA(I)

EU/1/13/817/045

EU/1/13/817/029

EU/1/13/817/046

EU/1/13/817/030

EU/1/13/817/031

EU/1/13/817/032

EU/1/13/817/033

EU/1/13/817/034

EU/1/13/817/035

EU/1/13/817/036

EU/1/13/817/037

EU/1/13/817/038

EU/1/13/817/039

EU/1/13/817/040

EU/1/13/817/041

9. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY ELSŐ KIADÁSÁNAK/ MEGÚJÍTÁSÁNAK DÁTUMA

Az első kiadás dátuma: 13. Március 2013

10. A SZÖVEG ELLENŐRZÉSÉNEK DÁTUMA

A gyógyszerről részletes információ az Európai Gyógyszerügynökség internetes honlapján (http://www.ema.europa.eu/) található.

Megjegyzések

A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z
  • Segítség
  • Névjegy
  • Info on site by:

  • Presented by RXed.eu

  • 26581

    receptköteles gyógyszerek listája